Nagy István: A magyar kamara és a királyi pénzügyigazgatás fejlődése Mohács után 1528-1686 - Magyar Országos Levéltár kiadványai, III. Hatóság- és hivataltörténet 11. (Budapest, 2015)
A kiadó előszava
A KIADÓ ELŐSZAVA Nagy István a régi nagy levéltáros generáció utolsó tagja, 94 éves volt már 2013 júniusában, amikor unokája, Joób Kristóf és Fazekas István akkori bécsi levéltári delegátus részéről felvetődött a könyv kiadásának lehetősége. Nagy István kézirata ugyanis 30 éve várt a kiadásra. A könyv klasszikus hivataltörténeti munka, amely szervesen illeszkedik az Országos Levéltár elmúlt évtizedeiben kialakult kutatási koncepciójába. A Magyar Országos Levéltár fennállása óta feladatának tekintette, hogy a gondjaira bízott történeti forrásokat ne csak őrizze, hanem a tudós és laikus érdeklődők számára a lehető legnagyobb segítséget adja kutatásaikhoz. Ennek legalapvetőbb része az iratanyag rendjének megőrzése vagy visszaállítása, segédletek készítése, a források kiadása. Amikor 1913-1923-ban megvalósult az Országos Levéltár Bécsi kapu téri palotája és 1926-tól megkezdődött az iratok beköltöztetése, úgynevezett felállítása, polcra helyezése, gyűjtemények kialakítása, majd az 1945-ös háborús pusztulás után a rendezések szinte teljes újrakezdése, ez igazi aranykora volt a levéltárosok életének. Gyakorlatilag a rájuk bízott teljes iratmennyiséget kézbe kellett venni, meg kellett ismerni, mai szekció rendjét ki kellett alakítani, el kellett készíteni az alap- és ismertető leltárakat, raktári jegyzékeket, repertóriumokat. Ez az alapozó munka szinte magától adta az amúgy kevéssé kedvelt hivataltörténet vagy kormányzattörténet témakörében a mai napig meghatározó dolgozatok megszületését. Ma már egyre kevesebben vannak, akik még együtt dolgozhattak, találkozhattak a Nagy Öregek generációjával: Bakács Istvánnal, Bélái Vilmossal, Borsa Ivánnal, Felhő Ibolyával, Iványi Emmával, Komjáthy Miklóssal, Maksai Ferenccel, Nagy Istvánnal, Sashegyi Oszkárral, Trócsányi Zsolttal, Vörös Antallal. És sok mással, akik díjtalan tollnoki, gyakornoki idejük leteltével, vagy levéltárosként eltöltött évek után a történeti források szeretetével és ismeretével töltekezve történészi pályára léphettek: Fügedi Erik, Jakó Zsigmond, Mályusz Elemér, Sinkovits István, Szűcs Jenő, Zimányi Vera. A korszak emblematikus főigazgatója pedig Ember Győző volt. Bár manapság egyre furcsábban hangzik, a levéltár munkáját, teljesítményét is a tervgazdaság és a „szocialista igazságosság” határozta meg. Például azt, hány mintacsomót kell kialakítani, leírni egy nap, hány regesztát, mikrofilm felvételt kell elkészíteni, vagy azt, hogy az elkészült tudományos munkák, disszertációk közül mindenki csak egyet jelentethetett meg a levéltár saját sorozataiban. Nagy István (1919-2014) - az akkori tudományos fokozat megnevezése szerint - kandidátusi értekezését a Magyar Kamara 1686-1785 közötti működéséről 1966-ban védte meg „A magyar kamara pénzügyigazgatása és államgazdasági tevékenysége 1686-1785” címmel. A mű kibővített változata 1971-ben jelent meg a Magyar Országos Levéltár kiadványai harmadik sorozatában, a „Hatóság- és hivataltörténet” harmadik köteteként. A szerző nyugdíjba vonulása előtt, 1984-ben védte meg akadémiai doktori értekezését az előzményekről, a Kamara 1526-1686 közötti időszakáról. Ez önállóan már nem, rövidített változatban azonban megjelent az F. Kiss Erzsébettel közösen elkészített, A Magyar Kamara és egyéb kincstári szervek (A Magyar Országos Levéltár kiadványai; 1. Levéltári leltárak; 9.) bevezetőjében. így is generációk kutató munkájának alapja lett. Tavalyelőtt döbbentünk rá — a Bécsi Kapu téri épület 100. születésnap5
