Nagy István: A magyar kamara és a királyi pénzügyigazgatás fejlődése Mohács után 1528-1686 - Magyar Országos Levéltár kiadványai, III. Hatóság- és hivataltörténet 11. (Budapest, 2015)
III. A magyar kamara hatásköre
A királyi hatalom tehát a végvárak és a végvári birtokok kincstári kezelésbe való átvételénél változatos módszerekkel élt. A kettős királyság idején a katonai erővel történt foglalás gyakori volt, de később is előfordult. Az országgyűléseken a rendek e foglalások visszaadását követelték.186 A Kamarák kihasználták a birtokháramlás lehetőségeit, és éltek a birtokcsere módszerével. A világi földesurak többször maguk adták át a birtokaikat kincstári kezelésbe. A töröktől erősen fenyegetett egyházi birtokokat pedig, kegyúri jogaiból eredő hatásköre miatt, a király különösebb akadály nélkül vehette használatba. A várbirtokok királyi kezelésbe való vétele komplex igazgatási feladat volt, a Kamarák (Bécsi Udvari, Magyar, Szepesi) mellett közreműködtek a katonai hatóságok és a Magyar Kancellária is. Meg kell jegyezni, hogy a zálogrendszer egyébként a várbirtokokat sem kímélte. Az ország belsejében fekvő várak közül a végvári vonal kiépítése után is sok maradt elzálogosítva.187 188 Ezeknél a Kamara azonban nem a birtokigazgatási, hanem a birtokok elzálogosításával kapcsolatos ügyeket intézte. Állandó és bonyolult feladatot jelentett a királyi hatalom szervei, elsősorban a Kamarák számára a várbirtokok gazdálkodásának irányítása és ellenőrzése. Az „ideális” és a vártisztviselők részére adott utasítások szabályaival egyező esteknél a vár kettős, katonai és kamarai ellenőrzés alatt volt. A várak élén a katonai parancsnok, a kapitány (praefectus arcis, capitaneus, castellanus, Burggraf) állt, aki természetesen katonai felettes hatóságoktól (főkapitány, bán, nádor, Haditanács) függött. O foglalkozott a vár katonai ügyeivel, a várőrséggel. A kapitány alatt helyettes kapitány (vicecapitaneus, castellanus) is szolgálhatott. A várbirtokok gazdálkodását — a szabályozásokkal egyező esetben — nem a kapitány, hanem a tiszttartó vagy udvarbíró (provisor) irányította. Rajta kívül a gazdasági vezetésben más tisztviselők is közreműködhettek, mégpedig a számvevő (rationista) és az ellenőr (contrascriba).m Az utasításokban előírtak szerint a kapitány és a tiszttartó egymás ügyeibe nem avatkozhatott bele, bár egymást természetesen támogatniuk kellett.189 A tiszttartó és a többi gazdasági tisztviselő a Kamarától függött, illetve úgy is lehetett mondani, kamarai földesúri tisztviselők voltak. A várbirtokok gazdálkodásának irányítását és ellenőrzését a Magyar Kamara sok nehézség közepette, fokozatosan próbálta megvalósítani, s az előbb leírt „ideális” körülményeket csak ritkán sikerült megteremteni. Gyakran, s főleg kezdetben úgy volt, hogy a várkapitány, mint a vár fenntartásához nélkülözhetetlen vezető, egymaga intézte a katonai és a gazdasági ügyeket, egy személyben volt kapitány és provizor, vagy pedig saját tiszttartót alkalmazott. A szigetvári birtokoknál például 1549-ben azt állapították meg, hogy rossz a gazdálkodás, ezért a birtokok igazgatását különálló tiszttartóra kellene bízni. Az ottani pap esetleg alkalmas lett volna erre a tisztségre.190 Az egri 186 MOE V. 96-97. 1567. június-júliusi országgyűlés. A királyi válasz szerint azokat a birtokokat, amelyeket János Zsigmond elvett tulajdonosaiktól, s amelyeket a királyi kapitányok visszafoglaltak, királyi birtoknak kell tekinteni, amelyeket az ország védelmére fordítanak. A rendek ezzel nem értettek egyet, mert szerintük a tulajdonjog nem évül el azzal, ha a birtok az ellenség kezébe kerül. 187 MNL OL E 15 - 1613. március 6. - Aul. cam. No. 10. A Magyar Kamara jelentése az elzálogosított várakról és a zálogtulajdonosok kötelezvényeiről. 188 Ember Gy.\ Az újkori magyar közigazgatás i. m. 260-262. 189 MNL OL E 15 - 1557. május - No. 1. A Magyar Kamara tájékoztatója Miksa főhercegnek a kapitány és a provizor hatásköréről. 190 MNL OL E 21 - a - 1549. augusztus 28. 53
