Nagy István: A magyar kamara és a királyi pénzügyigazgatás fejlődése Mohács után 1528-1686 - Magyar Országos Levéltár kiadványai, III. Hatóság- és hivataltörténet 11. (Budapest, 2015)
III. A magyar kamara hatásköre
A magyar nemesség nem kifogásolta a királyi birtokok elzálogosítását, hiszen kedvező feltételek között rendszerint a nemesség, főnemesség módosabb tagjai gazdagodtak a zálogbirtokokból. Ismeretes, hogy a 16. és 17. században a hatalmas főnemesi vagyonok keletkezésének egyik forrása a zálogrendszer volt. Zálogbirtokot nemcsak pénzkölcsön törlesztésére, hanem a katonaságnak nyújtott termények, élelem ellenértéke gyanánt, sőt elmaradt fizetés helyett is adtak. Várak fenntartására sokszor nem volt a Kamaráknak pénzük, ilyenkor nem egyszer a várkapitány a sajátjából látta el az őrséget, s ellenértékűi zálogbirtokot juttattak neki. Az országgyűléseken nem is a zálogrendszert kifogásolták, hanem inkább azt, hogy külföldieknek adtak zálogba magyarországi javakat.103 A Bocs- kai-szabadságharc után az országgyűlések több törvénycikkelyt hoztak a külföldiek ellen, akik a magyar korona javait vették zálogba. Az 1608. évi (k.e.) 19. törvénycikkely az Ausztriának elzálogosított birtokok (Borostyánkő, Kabold, Kőszeg, Fraknó) visszaadását szorgalmazta, mégpedig a zálogösszeg visszatérítése nélkül, mivel a rendek szerint e jószágok használata fejében a zálogbirtokosok már többszörösen visszakapták pénzüket. Az 1608. évi (k.e.) 23. törvénycikkely Murány és Lipcse várának visszaváltását sürgette a németek kezéből. Az 1608. évi (k.e.) 22. törvénycikkely pedig kimondta, hogy azokat az uzsorásokat, akik pénzt adtak a kincstárnak az ércbányákra, harmincadokra, pénzük vissza nem fizetésével kell büntetni. Kivételt csak Munkács, Zólyom és Diósgyőr elzálogosításával tettek, mert elzálogosításuk honvédelmi célból történt. A magyar nemesség mindenesetre azt, hogy királyi birtokot zálogba vehessen, nemesi előjognak tekintette, nem utolsósorban azért is, mert a birtok zálogba vételéből, inscriptio-jából, amint látni fogjuk, könnyen birtokadományozás lehetett. A magyar nemesség erősen ragaszkodott zálogbirtokosi jogaihoz. Illésházy István Szentgyörgy és Bazin mezővárosok zálogbirtoklásával kapcsolatos jogait szintén sérthetetlennek tartotta, s a zálogszerződés jobbágyi állapotú mezővárosokra való átruházását törvénytelennek minősítette. Ebből koholt azután a bécsi udvar, mint említettük, ürügyet az Illésházy ellen indított hütlenségi perhez. A magyar feudális joggyakorlat szerint nem nemesi communitas (például mezőváros vagy község) nem vehetett zálogba kincstári birtokot. Nem vonatkozott ez a nemesi rangot viselő szabad királyi városokra.104 A birtokok elzálogosítását, inscriptio-ját a feudális joggyakorlat, mint említettük, a tulajdonjog ideiglenes átruházásának, ideiglenes birtokadományozásnak tekintette, amely az inscriptio lejártáig, a kölcsön visszatérítéséig volt érvényes. Az ilyen inscription meg lehetett hosszabbítani újabb kölcsönösszeg befizetése ellenében. Az inscription meg lehetett úgy is hosszabbítani, hogy más és más személy vette újból zálogba a birtokot, s ő fizette vissza a kincstár helyett az előző zálogbirtokosnak a kölcsönösszeget. A kölcsönösszeg felemelésével azt is el lehetett érni, hogy a zálogbirtokos a jószágot örökös adományként kapja meg. Ilyenkor már adománylevelet (litterae dona- tionales) adtak ki a birtokra. A kincstári birtokok értékesítésének, „elidegenítésének” a legelterjedtebb módja a 16. és 17. században az ilyen inscriptio-ból donatio-ba átnövő tulajdonátruházás volt. Ez részben talán azért történt így, mert a Kamarák sohasem 103 MOE V. 93. Az 1567. június-júliusi országgyűlés az Ausztriának elzálogosított javakról, vagy az 1606. évi bécsi béke 15. cikkelye. 104 KárolyiÁ.: Illésházy István i. m. 15-17, 131-132, 170. Eperjes zálogbirtokára: ÖStA AVA FHKA HKA HFU 1570. Mai 2. 36
