Nagy István: A magyar kamara és a királyi pénzügyigazgatás fejlődése Mohács után 1528-1686 - Magyar Országos Levéltár kiadványai, III. Hatóság- és hivataltörténet 11. (Budapest, 2015)
III. A magyar kamara hatásköre
hogy az uralkodó az ilyen birtokokat adományozás útján vagy esetleg más módon ismét a nemesség tagjainak kezébe juttassa vissza. A birtokok előbb vázolt igénybevétele, majd eladományozása, elidegenítése tehát nemcsak a királyi jövedelmekre hatott ki, hanem fontos politikai eszköz is volt az uralkodói hatalom érvényesítésére. A királyi birtokjognak volt egy igen kényes része, amely az egyház kezében lévő birtokok királyi használatával kapcsolatos. E birtokjog révén a királyi hatalom töb- bé-kevésbé az egyházi javak hasznából is részesedett, illetve egyházi birtokokat is igénybevett a pénzügyigazgatás céljaira. A birtokügyi feladatok közé tartozott természetesen az előbb említett birtokok gazdálkodásának irányítása és ellenőrzése, az ebből származó jövedelmek bevételezése, hovafordítása katonai vagy egyéb célokra. Ez a kamarák rendszeres feladata volt. A politikai viszonyok - mint például Magyarországon a török terjeszkedés - befolyásolták azt, hogyan fejlődött az egyes történeti korszakokban a kincstári birtokgazdálkodás és elsősorban milyen célokat szolgált. a. Háramlás, birtokelkobzás A kihalt, magvaszakadt nemesi családok birtokait a magyar jog szerint is az uralkodó örökölte. E birtokok arra a jogi személyre (a mindenkori uralkodó személyére) szálltak vissza, akitől az adományozás származott.53 (Más jogi megfogalmazás szerint a birtokok az uralkodói hatalmat biztosító és jelképező királyi koronára szálltak vissza.) A királyi vagyon eladományozása a középkorban, amint említettük, állandóan csökkentette az uralkodó gazdasági erejét, a magyar feudális jogrendszer azonban a háramlás révén lehetőséget adott arra, hogy a királyi kincstár újabb és újabb birtokok tulajdonába jusson. Különösebb jelentőséget kapott mindez akkor, amikor az uralkodói hatalom bevételei növelése végett a hagyományos gazdálkodási ágak jobb kihasználására törekedett. Ezért a Magyar Kamarának is állandó feladatává tették a magszakadás figyelemmel kísérését. Az 1548. évi kamarai utasítás, s a többi utasítás is, szigorúan meghagyta a Kamara tagjainak, hogy a magszakadás vagy hűtlenség miatt a királyi kincstárra háramlott javakat lefoglalják, s a további intézkedésig a kincstár birtokában tartsák. Meg kellett állapítani, hány jobbágy él az ilyen háramlott birtokokon, mennyi jövedelme van. A jövedelmezőbb birtokok esetében hasznosnak vélték a javakat a kincstár tulajdonában hagyni, s nem eladományozni. Azt is meghagyták az utasítások, hogy a háramlott javakat kamarai birtokok visszaváltására, cseréjére vagy kamarai adósságok törlesztésére használják fel.54 Nem állítható az, hogy a Kamara elhanyagolta volna a fenti rendelkezések végrehajtását. Bécsben azonban ezt nem tartották elegendőnek, állandóan királyi rendele53 Pólya Jakab: A magyar birtok és örökösödési jog fejlődése. In: Magyar Gazdaságtörténelmi Szemle 1. (1894) 137-138. 54 Az 1548. évi kamarai utasítás rendelkezéseire 1. KérészyZ.: Adalékok i. m. 181. 2. jegyzet. Mayer, Th Hofkammer i. m. 75-76. 24
