Nagy István: A magyar kamara és a királyi pénzügyigazgatás fejlődése Mohács után 1528-1686 - Magyar Országos Levéltár kiadványai, III. Hatóság- és hivataltörténet 11. (Budapest, 2015)
Bevezetés
lyi kincstartóság. A rendkívüli jövedelmek, az adók kezelésére nem alakult ki francia mintára külön központi hatóság. Ennek az lett a következménye, hogy a rendkívüli jövedelmekkel szintén a királyi kincstartóságnak (majd jogutódjának, a kamarának) kellett foglalkoznia. Természetesen csak olyan mértékben, amennyire ezt a rendi hatalom lehetővé tette. A Mohács előtti Magyarország pénzügyigazgatásának vázlatos ismertetése kapcsán még röviden ki kell térnünk arra, hogyan illeszkedett be a rendes és rendkívüli királyi jövedelmeket kezelő királyi kincstartói hivatal a legfelsőbb állami igazgatás szervezetébe. A kincstartói hivatal még nem különült el olyan határozottan a felső igazgatás egyéb részeitől, mint a későbbi királyi kamara. A királyi kincstartó főméltóság, ilyen minőségben a királyi tanács tagja, s itt a pénzügyek előadója volt. A királyi tanácsban hozott döntések alapján a rendeleteket az uralkodó a királyi kancellária útján adta ki. A pénzügyi vonatkoztatású királyi rendeleteket a kancellária a kincstartó javaslatára (relatio) készítette el. A kincstartóság munkája így részben összefonódott a királyi tanáccsal, illetve a királyi kancellária működésével. A kincstartó azonban önállóan is kiadott okleveleket vagy más iratokat. Önállóan levelezett alárendelt tisztviselőivel. A kincstartói hivatalban számadásokat vezettek, és egyszerű állami költség- vetéseket is összeállítottak. Ellenőrizték az alárendelt tisztviselők számadásait. A Mohács előtti királyi kincstartóság belső szervezetében és személyzeti összetételében még erősen érezhető a familiaritás jellege. A kincstartóság tisztviselői, sőt a kincstartóság alá rendelt vidéki tisztviselők is, többnyire a kincstartó familiárisai közül kerültek ki, akik uruk tisztségének megszűntével többnyire vele együtt távoztak. Voltak azonban olyan alkalmazottak is, akik több kincstartó alatt szolgáltak, és hivatali pályájuk során egyik hivatalból a másikba léptek át. Ezeket tehát már nemcsak fami- liárisi kapcsolatok, hanem szaktudás, hivatástudat is a hivatalnok pályához kötötte. A fejedelmi hatalom által létrehozott újkori kormányhatóságokat az állandó jellegű hivatalnoki réteg kialakulásán kívül a testületi ügyintézés és a segédhivatalok létrehozása jellemezte. E fejlődés kezdetei, ha kissé közvetett módon is, megtalálhatóak a királyi kincstartóság működésében is. Kimondottan testületi ügyintézés akkor csak a királyi tanácsban észlelhető, de ennek tagja volt a kincstartó, és e testület pénzügyekkel is foglalkozott. A királyi tanács tagjaiból álló bizottság ellenőrizte például a kincstartói számadásokat. A kincstartóságnál nem voltak még segédhivatalok (iroda, pénztár, számvevőség), de megvoltak azok a tisztviselők, akik körül e segédhivatalok kifejlődhettek volna.23 Az 1526 előtti királyi kincstartóság tehát azon az úton haladt, hogy modern, újkori kormányhatósággá alakuljon át. Az előbb ismertetett pénzügyigazgatási szervezet Mátyás király korában ki tudta elégíteni azokat a pénzügyi és államgazdasági igényeket, amelyek abban a korban egy központosított feudális monarchia bel- és külpolitikai érvényesüléséhez szükségesek voltak. Ez azért lehetséges, mert Mátyás király végrehajtotta az állami jövedelmek gyarapításához nélkülözhetetlen kétirányú reformokat, azaz jobban kiaknázta a hagyományos, rendes királyi jövedelmeket, de ezek mellett az adózás rendszeresebbé 23 Szilágyi L:. A kancellária szerepe i. m. 25., 34-36. Kubinyi A.: A királyi kincstartók i. m. 35-36., 49-50., 58. 14
