Nagy István: A magyar kamara és a királyi pénzügyigazgatás fejlődése Mohács után 1528-1686 - Magyar Országos Levéltár kiadványai, III. Hatóság- és hivataltörténet 11. (Budapest, 2015)
VIII. A kamara és az adóigazgatás
adót állandó, évenként kivethető közteherré minősítette. Más lett az adó neve is, subsidium, dica helyett a repartitio, illetve porció (portio) elnevezést kapta. Történetírásunkban ismeretesek azok a politikai fejlemények, amelyek 1670 után az új államigazgatási rendszer bevezetését idézték elő. A Wesselényi-féle mozgalom elfojtása után a bécsi udvar nemcsak az ország katonai megszállását valósította meg, hanem megkísérelte a magyar rendiség politikai hatalmának a visszaszorítását és Magyarország államigazgatási rendszerének abszolutisztikus jellegű átalakítását. Az adópolitika megváltozásában a kiindulópontot az országot megszálló császári katonaság eltartása jelentette. A mintegy 20.000 főnyi katonaság eltartása körülbelül évi 870.000 forintot igényelt, s ezt a bécsi udvar szerint a lakosságnak kellett vállalnia. Az adó elvállalása érdekében 1670 decemberében harminhárom főurat hívtak meg Pozsonyba, hogy ezekkel elfogadtatván a kívánt összeget, a megyékkel könnyebben lehessen majd boldogulni. A pozsonyi mágnásgyülés azonban csak ígérgetett, de semmit nem tett a kívánt összegek előteremtése dolgába. I. Lipót császár ezért 1671. március 21-i pátensével egyszerűen elrendelte, hogy a 870 ezer forintot a megyékre és a városokra vessék ki, a katonaságot maguk a megyék és a városok tartsák el.640 Ezzel szakított az adókivetés addigi módjával, mely szerint a katonaság eltartására szolgáló adót csak az országgyűlés szavazhatta meg. Súlyosabb helyzetet idézett elő az, hogy az évi 870 ezer forint az adóösszeg addig példátlan felemelését jelentette. A 16. század első felében - mint már a városi taxa ismertetésénél említettük — a királyi Magyarországon általában 30-40 ezer forint dica-t lehetett kivetni, azt is csak az országgyűlések által megállapított esztendőkre. Ehhez járult az 1670 előtti évtizedekben már igen magas városi taxa, amely évi 60-80 ezer forintra is rúghatott, de szintén csak az országgyűlésen megszavazott esztendőkre vonatkozóan. A városi taxa-val együtt körülbelül évi 90-120 ezer forintos kivetéssel szemben az esztendőnként igényelt 870 ezer olyan irreális összeget jelentett, mely felülmúlta az örökös tartományoknak 1670-ig a magyarországinál valóban nagyobb megterhelését is. A bécsi udvar az adórendeletet követő egyre nagyobb elkeseredés és tiltakozás hatására egyhamar belátta, hogy a tervezett adó kifizetése a lehetetlen dolgok közé tartozik. Ezért 1671. június 6-án felére, azaz 436 ezer forintra csökkentette az eredeti összeget. Az egy adóportára eső terhet 40 forintban állapították meg. Ennek felét a jobbágynak, felét a földesúrnak kellett fizetnie. A körülbelül 7.200 porta után behajtható összeg így is csak körülbelül 288 ezer forintot hozott volna. Ezért a fennmaradó, körülbelül 149.000 forintot kitevő összeg előteremtése végett accisa néven fogyasztási adót vetettek ki, (erre portánként 20 forintot irányoztak elő), a piaci forgalomba kerülő húsra, szeszesitalokra, esetleg gabonára. A királyi rendelet azt is közölte, hogy a jobbágyok a földesurak elleni jogos panaszaikkal orvoslás végett az uralkodóhoz fordulhatnak.641 640 Pauler Gyula: Wesselényi Ferenc nádor és társainak összeesküvése 1664-1671. 1-2. Bp. 1876. 2. 243., 246-247. Benczéái László'. A Habsburg-abszolutizmus indítékai és megvalósulása az 1670-es évek Magyarországán. In: Történelmi Szemle 21. (1978) 537-538., 541. 641 vö. a 631. sz. jegyzethez tartozó szövegrészt. Benczédi L:. A Habsburg-abszolutizmus i. m. 542. 148
