Nagy István: A magyar kamara és a királyi pénzügyigazgatás fejlődése Mohács után 1528-1686 - Magyar Országos Levéltár kiadványai, III. Hatóság- és hivataltörténet 11. (Budapest, 2015)
Bevezetés
a külkereskedelmi határvámként szedett királyi harmincad. Jelentős bevételeket húzott az uralkodó a királyi jószágoknak minősülő szabad királyi városok és bányavárosok adóiból. A gazdálkodási ágak ügyeit eleinte különálló tisztségviselőik, illetve az ezekből kifejlődött hivatalok intézték. A sóbányák a sóbányaispánok, a sóértékesítés a sóhivatali kamarások, a bányászat a bánya- és pénzverőkamarák, a harmincadigazgatás a harmincadispánok hatáskörébe tartozott. E gazdálkodó szervek a királyi hatalom felügyelete alatt meglehetősen önállóan működetek. Olyan központi hatósági szerv, amely tevékenységüket összehangolta volna, nem létezett. A tárnokmester, aki a 13. századig a király pénzügyi tisztviselője volt, csak a királyi kincstárra felügyelt, s a szabad királyi városok bíráskodási ügyeivel foglalkozott. Magyarországon csak a 15. században találkozunk a pénzügy igazgatási központi szervek első képviselőjével, a királyi kincstartósággal. Királyi kincstartóról először 1340-ben tesznek említést az oklevelek. Tisztsége körül Mátyás király korára fejlődött ki a kincstartói hivatal, amelynek akkor már jelentős személyzete volt. A kincstartó mellett alkincstartó, titkár, jegyzők, pénztáros, számvevők működtek. A kincstartói hivatal alá tartoztak a már említett sóbányák, sóhivatalok, bánya- és pénzverőkamarák, a harmincad-tisztviselők, a szabad királyi városok.15 A kincstartóság intézkedett a királyi koronára szállott birtokok, a birtokadományozások, a lappangó királyi jogok felkutatása dolgában. Új várak építésére, várak adományozására is ő tett javaslatot.16 Hatásköre tehát valóban a királyi pénzügyigazgatás legfontosabb ágazataira terjedt ki, amelyeket Magyarországon is a rendes királyi jövedelmek közé soroltak. E jövedelmekkel a királyi hatalom rendelkezett, bizonyos nemesi kiváltságok azonban mind a királyi birtokoknál, mind a bányászatnál vagy a harmincadnál, korlátokat emeltek a királyi hatalom érvényesülése útjába. Külön elbírálást igényel a birtokgazdálkodás, mert a királyi uradalmak csak részben tartoztak a kincstartóság alá. Mátyás uralkodása elején ugyanis a budai várhoz tartozó uradalmak igazgatását külön központi tisztviselőre, a budai vár udvarbírájára bízta, s ezzel a királyi birtokok nagyobb részének kormányzását kivette a kincstartó kezéből. Az udvarbíró tisztsége, később hivatala fennmaradt Mátyás uralkodása után is, sőt az 1518. évi bácsi országgyűlés 14. artikulusa ki is szélesítette hatáskörét. A budai udvarbíró a kincstartótól függetlenül intézte a rábízott uradalom ügyeit, a királyi tanács tagja volt, s nem függött a budai várnagytól sem, aki Mátyás uralkodása előtt a királyi földesúri jogokat képviselte a királyi tanácsban. A budai udvarbírói hivatalnak kellett biztosítania az udvar élelmezését. Tevékenysége azt bizonyítja, hogy az 1526 előtti királyi pénzügyigazgatásban még igen erős volt Magyarországon a királyi magángazdálkodás szerepe.17 15 Kubinyi András: A királyi kincstartók oklevéladó működése. In: Levéltári Közlemények 28. (1958) 46. Kubinyi András: A kincstári személyzet a XV. század második felében. In: Tanulmányok Budapest múltjából. 12. Szerk. Budapest Története szerkesztőbizottság. Bp. 1957. 25-26. 16 Szilágyi Loránd: A magyar királyi kancellária szerepe az államkormányzatban, 1458-1526. Bp. 1930. 49-51. 17 Kubinyi András: A budai vár udvarbírói hivatala, 1458-1541. In: Levéltári Közlemények 35. (1964) 81., 82., 87., 89. Szilágyi /..: Kancellária i. m. 51-52. 12
