Nagy István: A magyar kamara és a királyi pénzügyigazgatás fejlődése Mohács után 1528-1686 - Magyar Országos Levéltár kiadványai, III. Hatóság- és hivataltörténet 11. (Budapest, 2015)
VII. Egyházi gazdasági ügyek, az egyházi tized használata
dékból biztosították a plébánosok nyolcadát, illetve tizenhatodát. A tizedet az egyház vagy saját tizedszedőivel (decimatores) szedette be, vagy pedig bérbe adta. Bárki hajtotta be egy-egy falu tizedét, köteles volt a helybeli plébánosnak a részét otthagyni.512 A 16. század zavaros politikai körülményei között az egyház egyre nehezebben tudta a tizedet saját maga behajtani. A beszedés főleg a püspöki székhelytől távolabb eső falvakban vált körülményessé.513 A püspökségek egyre inkább rászorultak arra, hogy a tizedszedést bérbe adják. A bérletet rendszerint a falvak földesurai szerezték meg maguknak, akik a földesúri dézsmával (kilenceddel) együtt könnyen beszedhették az egyházi dézsmát is.514 A tizedbérlet a földesurak számára nagyon jó üzlet volt, a bérleti díj többszörösét is megkaphatták.515 A bérlet ügyében igyekeztek az egyházzal minél olcsóbban megalkudni, ennek érdekében mindent megtettek. Az egyházi tized bérlete szinte nemesi előjoggá vált, amelyet országgyűlési törvénycikkek is alátámasztottak. Az 1546. évi 55. és az 1547. évi 35. törvénycikk szerint az egyháziak a tizedet Szent György napjáig (április 24-ig) idegennek nem adhatták bérbe, hogy a földesuraknak idejük legyen a tizedet maguknak bérbe venni. Csak Szent György napja után volt lehetséges más idegennel bérleti szerződést kötni. A végvárakhoz tartozó birtokoknál és környékükön a 16. század első felében szokássá vált az egyházi tizednek a katonaság céljára való erőszakos igénybe vétele. Történhetett ez térítés nélkül, esetleg alacsony bérleti díj ellenében. Az egyházi tized világi használata így a végvári vonal mentén lett a legerősebb, de megtörténhetett nem végvárak esetében is.516 Ebből fejlődött ki az a gyakorlat, hogy az egyházi tizedet az uralkodó bérelje ki a Kamarák útján a végvárak részére. Az 1555. évi 15., az 1563. évi 68. és az 1569. évi 27. törvénycikkek előbérleti jogot is biztosítottak a király részére a földesurakkal szemben. E törvények azonban azt is kimondták, hogy a király csak a végvárak környékén beszedhető tized bérletére tarthat igényt, az ettől távol eső vidékek tizedeit hagyja meg a földesuraknak. A tizedbérlet dolgában így ellentét alakult ki a nemesei rendek és az uralkodói hatalom között. A rendek erősen ragaszkodtak ahhoz, hogy a királyi előbérleti jog csak a végvárak környékére vonatkozzon. A bérlet dolgában az egyház sem volt mindig azonos nézeten a királyi hatalommal. A királyi érdekeket a tizedbérlet terén a Kamara képviselte. Az ő feladata volt annak biztosítása, hogy a végvárak környékén az egyházi tizedet a királyi kincstárnak adják bérbe. A Kamara alkudott meg az érsekekkel és püspökökkel a bérleti díj dolgában, ő küldte ki a kamarai tizedszedőket a termés- és bortized összeírására, ő dolgozta ki az utasításokat a tizedszedők részére. Gondoskodnia kellett arról is, hogy a tized címén beszolgáltatott termény a várakba vagy a katonai élelemraktárakba jusson. 512 Csizmadia Andor: A magyarországi feudális jogintézmények felszámolásához. A decima megszüntetése. In: Gazdaság és Jogtudomány. A Magyar Tudományos Akadémia IX. Osztályának Közleményei 3. (1969) 104. 513 Soós Imre: Heves megye községei 1867-ig. Eger 1971. 10. 514 Az egyház a termés tizedét, a földesúr pedig a megmaradt termés kilencedét kapta. Az utóbbi az egésznek szintén egytizedét tette ki. Ezért nevezhetjük mindkettőt a „decima” szóból származó dézsmának. 515 Zimányi Vera: Magyarország az európai gazdaságban 1600-1650. Bp. 1976. 102. A Batthyány család Vas megyei birtokain a tizedbérlet összegének a tizenkétszeresét is beszedték a 17. század közepén. 516 ÖStA AVA FHKA HKA HFU 1529. Mai 21. Szombathely, Sopron és Frankó kapitányainak tizedfogla- lásáról. 121
