Nagy István: A magyar kamara és a királyi pénzügyigazgatás fejlődése Mohács után 1528-1686 - Magyar Országos Levéltár kiadványai, III. Hatóság- és hivataltörténet 11. (Budapest, 2015)
VII. Egyházi gazdasági ügyek, az egyházi tized használata
A 16. század második felében a klérus vezetői azt kezdték hangoztatni, hogy nincsen olyan magyar törvény, amely a főpapok szabad végrendelkezési jogát korlátozná. A Magyar Kamarát ezzel kapcsolatosan többször jogi vélemény adására szólították fel. A Kamara a főpapi hagyatékok lefoglalása dolgában csak a királyi kegyúri jogokra, illetve az évszázadok óta fennálló szokásra, gyakorlatra tudott hivatkozni, a végrendelkezést szabályozó külön törvényt azonban nem tudott felkutatni.501 A jogi bizonytalanság megszüntetését az országgyűlés napirendre tűzte. Ennek eredményeként az 1598. évi 39. törvénycikkely elrendelte, hogy a király hozzon döntést a főpapok végrendelkezési lehetősége ügyében, illetve az 1598. évi 40. törvénycikkely felszólította a királyt, hogy adjon ki a szabad végrendelkezést szabályozó rendeletet. Kutassy János esztergomi érsek ennek alapján már a szabad végrendelkezés jogát kérte magának engedélyezni. Az uralkodói döntés azonban ezt - újból hangsúlyozva, hogy a király Magyarországon minden főpap törvényes örököse (rex ominum praelatorum in Hungária legitimus haeres et successor) — nem hagyta jóvá. Kutassy végrendeletét 1602-ben, amint említettük, a király csak kegyből erősítette meg.502 Az 1598. évi törvénycikkek alapján a klérus továbbra is arra kérte a királyt, hogy a főpapok szabad végrendelkezése dolgában döntést hozzon. Az erősödő ellenreformáció idején ezt az akciót 1625-ben végül is siker koronázta. A Magyar Kamarával folytatott előzetes konzultációk után az 1625. december 11-i királyi diploma (kiváltságlevél) részletesen és átfogó érvénnyel szabályozta ezt a kérdést, s a főpapoknak szerzett vagyonuk felett — bizonyos feltételekkel - megadta a szabad végrendelkezés jogát. A diploma bevezetőjében ki is fejti, hogy a szabályozás célja nem utolsó sorban a katolikus vallás helyzetének megerősítése. A diploma rendelkezései szerint valamelyik főpap halála után, akár maradt végrendelet, akár nem, a káptalannak saját tagjai közül három hites személyt kellett kijelölni a temetés és a hagyaték ügyeinek az intézésére. Az egyik személynek a király nevében kellett eljárnia. Ok leltárazták a hagyatékot, és őrizték azt a felosztásig, teljes jogi felelősséggel. A hagyatékból ki kellett elégíteni a követeléseket, kifizetni az alkalmazottakat, tisztességes, de nem költséges temetést kellett rendezni. A könyveket a káptalan könyvtára kapta, a miseruhákat, kegyszereket az egyháznak kellett átengedni, a bútorokat, használati eszközöket, konyhafelszerelést a főpap utódjának kellett biztosítani. Az ezen felül maradó ingóság és majorság felét az egyház kapta a szemináriumok támogatására, papnövendékek nevelésére, illetve plébániák segítségére, felét pedig a végrendeletben megjelölt örökösre lehetett hagyni. A király remélte, hogy a végrendelkezők a végvárakról sem feledkeznek meg, hiszen azok a haza és a kereszténység védőbástyái, és tulajdonképp ebben a reményben járult hozzá a szabad végrendelkezéshez.503 Az 1625. évi rendelkezés elemzéséből világosan látható, hogy ez lényegében azt a gyakorlatot igyekezett állandósítani, amelyet a 16. századi főpapi végrendeletek megerősítésénél már alkalmaztak. A különbség legfeljebb az, hogy 501 uo. 120-121., 124-125. 502 1. a 496. sz. jegyzetnél idézett királyi rendeletet. 503 MNL OL E 21 - b - 1625. december 11. - 593 - 67-68. Privilegium cleri super libera de rebus mobilibus testandi facultate. A Magyar Kancellária az 1625. december 27-i királyi rendelettel küldte meg a Magyar Kamarának a fenti kiváltságlevelet. A kiváltságlevél tartalmának ismertetésére 1. még Nagy /.: A Magyar Kamara i. m. 34. 118
