Nagy István: A magyar kamara és a királyi pénzügyigazgatás fejlődése Mohács után 1528-1686 - Magyar Országos Levéltár kiadványai, III. Hatóság- és hivataltörténet 11. (Budapest, 2015)
VI. A sóbányászat, a sómonopólium, a sógazdasági hatáskör csökkenése
nyákat a zálogtulajdonosoktól kártalanítás (a kölcsönadott összeg megtérítése) nélkül kell visszavenni, mivel a hitelezők pénzüket már többszörösen visszakapták a náluk lévő bányajövedelmekből. Az 1609. évi 54. törvénycikkely megújította ezeket az intézkedéseket. Kivételt tett azonban Henckel Lázárral, aki nagy szükségben adta pénzét kölcsön, azért a bányákat tőle és örököseitől megfelelő kártalanítás ellenében kellett visszaváltani. Az 1622. évi 46. törvénycikk újból megújította és megerősítette a nemesfémbányák visszaváltására vonatkozó régebbi törvénycikkeket. A bányaigazgatás 1686. utáni történetéből is látható, hogy a bányákat rendszeresen megterhelték kölcsönökkel. A magyarországi réztermelésre például 1708-ban 1.580.760 forint, a sóbányászatra 144.500 forint volt betáblázva.410 A bécsi udvar 1749-ben is azzal az indoklással tagadta meg a bányaügynek a Magyar Kamara alá való helyezését, hogy a bányákat terhelő adósságok az egész bányaügy birodalmi ösz- szefogását teszik szükségessé.411 A bányaigazgatás 16. és 17. századi viszonyai, a bányaügyek lényeges elemeinek elvétele a magyar kamarai pénzügyigazgatástól tehát azt tanúsítják, hogy a bányaigazgatásban a magyarországi összpontosítással szemben már igen korán a birodalmi központosítási törekvések érvényesültek. VI. A SÓBÁNYÁSZAT, A SÓMONOPÓLIUM, A SÓGAZDASÁGI HATÁSKÖR CSÖKKENÉSE A feudális magyar jogrendszerben a királyi jog a sóbányászatnál sokkal erősebb volt, mint a nemesére bányászatnál. Sóbánya magántulajdonban nem maradhatott. Ameny- nyiben valamelyik földesúr birtokán sóbányát találtak, azt az uralkodó megfelelő értékű cserebirtok ellenében kisajátíthatta. Erre biztos jogi alapot nyújtott a birtokcserét lehetővé tevő 1351. évi 13., 1486. évi 49. törvénycikk, főleg azonban a II. Ulászló idején keletkezett 1492. évi 30. törvénycikk. Az utóbbi azt szögezte le, hogy a földesurak csupán a birtokukon található nemesércbányákat művelhették maguk az urbura beszolgáltatása ellenében. A sóbányákat az uralkodó birtokcserével elfoglalhatta. A Magyar Kamara azonban e kedvező jogi helyzetet nem tudta kiaknázni, mivel számottevő sóbánya birtokában csak csekély ideig volt. A máramarosi sóbányákról van szó, amelyeket I. Ferdinánd 1540. után hatalmába kerített. E sóbányák Mohács előtt a huszti váruradalomhoz tartoztak. A bányákat a Máramarosi Sókamara igazgatta. Mátyás halála után a sóbányákat és a huszti uradalom birtokait is zálogba vetették.412 II. Lajos alatt e birtokok Mária királyné tulajdonába kerültek, majd Mohács után 410 Nagy /.: A Magyar Kamara i. m. 68. 411 uo. 129. 412 Ember GyAz újkori magyar közigazgatás i. m. 494. 103
