Iványi Emma: Esterházy Pál nádor közigazgatási tevékenysége 1681–1713 (Magyar Országos Levéltár kiadványai, III. Hatóság- és hivataltörténet 10. Budapest, 1991)
A nádor mint helytartó
1) 1683. július 7-én I. Lipót a Bécs felé közeledő török sereg elől családjával és udvarával együtt Linzbe menekült, és csak a következő év augusztusában tért vissza Bécsbe. Lotharingiai Károly, a Magyarországon működő sereg fővezére akkorra már szintén eltávozott az országból. Július 7-én már a nádor és családja is Bécsben volt, s onnan jelentette 34 a királynak, hogy Magyarország nyugati területeinek melyik részét nem foglalták még el a török és Thököly seregei, s hol áll még magyar katonaság. Ha a király ezeket havi zsolddal segítené, együtt maradnának, enélkül azonban szétszélednek. A király tehát küldjön a nádornak olyan értelmű felhatalmazást, hogy ő maga segítségszerzés céljából van távol, s távolléte idejére a nádorra bízza az ország feletti gondviselést. A felhatalmazáson és a katonák zsoldján kívül szükség volna még további csapatokra, fegyverre és lőszerre, hogy a még meglevő területen fel tudja tartóztatni az ellenséget. A nádor tehát a távol levő király helyettesítésére kért felhatalmazást, és magára vállalta volna a hajdani nádori jogkör szerint őt illető fővezérséget is erre az időre. Visszatért Magyarországra, és a sziklára épült, bevehetetlen fraknói várban időzött július 15-ig. 35 De mire levele a király kezébe jutott, kérése már régen nem volt időszerű. A töröknek és Thökölynek akár színből, akár szívből behódolt magyar főurak és középnemesek még nádornak sem ismerhették el, nemhogy a király távollétében helytartójuknak. 36 Nemsokára ő maga is útnak indult az örökös tartományokba, július 21-én Bécsújhelyről jelentette a királynak kényszerű menekülését. 37 A király július 24-én Passauból válaszolt a nádor többrendbeli levelére — nyilván arra is, amelyben a fent említett felhatalmazást kérte — s azt tanácsolta, inkább meneküljön a sziléziai hercegségbe, semhogy visszatérjen Magyarországra. 38 A nádor nem Sziléziába ment, hanem Ausztriába, majd Bécs 1683. szeptember 12-i felszabadítása után jött vissza, fraknói várába. 39 Nádori teendőit újból gyakorolta, eljárt a hűtlenek ellen a Bécsből kapott irányelvek szerint, közvetített köztük és a király között, szervezte a nemesi felkelést, fáradozott az adó behajtása ügyében, azonkívül sok terjedelmes jelentést, javaslatot küldött a királyhoz — mégis az ország ügyeinek legfelsőbb irányítása a király távollétében továbbra is a fővezér, Lotharingiai Károly kezében maradt. A király 1683 végén arra határozta el magát, hogy a hűség útjáról letért urak közül minél többet magához hajlít, s megkísérli az ország belső békéjének helyreállítását annak érdekében, hogy szükség esetén minden erőt össze lehessen fogni a török ellen. Felszólította a nádort is, hogy közölje vele ezzel kapcsolatos véleményét. 40 De januárban már arról értesítette a nádort, hogy a fenti ügy lebonyolítására rendkívüli bizottságot hívott létre, és tanácsosai közül Abele Kristófot, a bécsi udvari kamara elnökét küldi Magyarországra. 41 A nádor hosszabb ideig úgy tudta, hogy részt sem vehet ennek a bizottságnak munkájában. 1684. február 4-én keserűen panaszolta az uralkodónak, 42 hogy a Pozsonyban összeülő, ismeretlen összetételű bizottság megalakulásáról már a megyék is értesítést kaptak, ám nem úgy, mint eddig volt szokás, a nádoron keresztül, sőt nevét ebben az értesítésben meg sem említik. Abban az értesítésben, amit ő maga kapott, nincs szó arról, hogy a bizottságban való jelenlétére igényt tartanak. Eszerint távol kell maradnia egy olyan ügy intézésétől, amely egész 4 Iványi Emma 49
