Iványi Emma: Esterházy Pál nádor közigazgatási tevékenysége 1681–1713 (Magyar Országos Levéltár kiadványai, III. Hatóság- és hivataltörténet 10. Budapest, 1991)
A nádor mint helytartó
A rendeknek az 1681. évi nádorválasztó országgyűlés előtt és alatt is meg kellett vívniuk a szokásos küzdelmet azért, hogy az országnak ne helytartója, hanem nádora legyen. A helyzetet nehezítette az a tény, hogy Szelepcsényi György, bár igen öreg és beteg volt már, az udvar hajlandóságában is bízva erősen ragaszkodott helytartói tisztéhez. Maga Esterházy Pál mint az országgyűlést előkészítő tárgyalások egyik vezetője teljes határozottsággal a mielőbbi nádorválasztás mellett foglalt állást. Egy 1680-ban írt felterjesztésében 10 kifejtette, hogy nádorválasztás esetén meg kell szűnnie az 1673-ban létesült Guberniumnak és a helytartóságnak is, hogy újból hatályba léphessenek a nádori jogkörre vonatkozó törvények. A soproni országgyűlés megnyitása után, de még a király leérkezése előtt újból felmerült a kérdés, hogy válasszanak-e nádort, milyen hatáskörrel s mikor, rögtön vagy az országgyűlés folyamán később. A követek a nádorválasztás mellett voltak, kérve, hogy ez rögtön, az országgyűlés kezdetén menjen végbe. Nehezebb kérdés volt s alapos megfontolásra szorult, hogy vajon a megválasztandó nádor egyúttal helytartó is legyen vagy pedig maradjon meg tisztében az érsek-helytartó, s ez esetben hogyan alakuljon kettőjük viszonya. A rendek elismerték, hogy a XVI. században különvált a nádor és a helytartói jogkör, 11 azonban a XVII. században kialakult újabb gyakorlat, amelyet törvények is alátámasztanak, lehetővé teszi, hogy a nádorok megkapják a helytartói jogkört is. 12 Kifejtették, hogy ez nem jelenti az egyházi rend sérelmét; éppen fordítva van a helyzet. Ha ugyanis az országgyűlésen a vallás kérdésében a protestánsoknak valamelyest engedni kell, a helytartó, ha egyházi férfiú, nehezen adhat erről számot a pápának. Ha pedig ezúttal a protestánsok nem kapnak engedményeket, akkor tönkremegy az ország. 13 Inkább ne válasszanak nádort, hangzott a rendek véleménye, mint hogy az ne legyen egyúttal helytartó is. A vallás ügye ezt nem fogja megsínyleni, mivel éppen a katolikus világi főuraknak köszönhető oly sok eretnek visszatérítése. A királyi méltóság nem egyházi, hanem világi. A pápa sem világi vicariusokat választ, miért választana tehát a király csak egyházi személyeket a helytartói tisztre. Emellett a királyi helytartó a kormányzás, közigazgatás és igazságszolgáltatás terén igen gyakran foglalkozik olyan ügyekkel, amelyeknek intézésére egyháziak nem illetékesek. Előfordul, hogy a helytartónak hadba kell vonulnia, harcolnia az ellenséggel s halálbüntetéssel sújtania a hadifegyelem ellen vétőket, az igazságszolgáltatás terén pedig bűnügyeket kell felülvizsgálnia. 14 Mindezekben nem járhat el pápai engedély kieszközlése nélkül. Ha a király érdemes és megfelelő nádort választ, semmi ok nem szól amellett, hogy ez ne kapja meg a helytartói tisztet. Szelepcsényi érseket, hosszú és érdemes szolgálataira való tekintettel, nem szabad megbántani azzal, hogy akarata ellenére veszik el tőle a helytartóságot. De éppen ő volt az, aki nemegyszer le akart mondani erről a tisztségről, s maga is elismeri, hogy kora és betegsége folytán már nem tudja vállalni az ezzel járó fáradalmakat. Egyik megoldás az lehetne, hogy míg az érsek él, mindketten, ő is, és az új nádor is viseljék a helytartói tisztet, jó egyetértésben, a másik pedig az, hogy az érsek kívánsága szerinti egyéb elégtételt kapjon. 15