Iványi Emma: Esterházy Pál nádor közigazgatási tevékenysége 1681–1713 (Magyar Országos Levéltár kiadványai, III. Hatóság- és hivataltörténet 10. Budapest, 1991)

A kunok és jászok bírája és főkapitánya

A KUNOK ÉS JÁSZOK BÍRÁJA ÉS FŐKAPITÁNYA IV. Béla király nem sokkal a kunok és jászok végleges letelepítése után főbírájukul rendelte a nádorispánt, hogy a köztük és a magyar hatóságok között felmerülő vagy az általuk a király elé terjesztett ügyekben ítéletet hozzon.

1 Évszázadok folyamán a kunok és jászok főbírói, főkapitányi tiszte a nádori hatáskör állandó és fontos részévé vált, s a kapcsolat fennmaradásához mindkét fél ragaszkodott. A kunoknak és jászoknak a nádor fennhatósága védelmet jelentett, a nádoroknak pedig, hatáskörük bővülésén kívül, számottevő évi jövedelmet. A kunok és jászok évi ajándéka 3000 aranyforintot tett ki, ami Esterházy Pál idején 12 ezer rajnai forinttal volt egyenlő,

2 ugyanakkor a kamarától járó évi nádori fizetést 24 ezer rajnai forintban határozták meg. A török kiűzése után a kunok és jászok települési területe három kerületből — a Nagykunságból, a Jászságból, és a Kiskunságból — állt, s két vármegye, úm. Pest, illetve Heves és Külső-Szolnok földjébe ékelődött bele. A XIII. században való beköltözésükkor kiváltságlevelet kaptak, amely az akkor még törzsi-katonai szervezetben élő nép számára a hatóságoktól való bizonyos függetlenséget és előjogokat biztosított. A nomád állattenyésztő életmódról fokozatosan áttértek a földművelésre, s ezzel párhuzamosan megindult bizonyára kezdetben sem teljesen egységes társadalmuk rétegekre bomlása. Kiváltságlevelüket gyakran megújították, s a fejlődés során kiemelkedő helységek külön kiváltságokat is szereztek. A kunok és jászok egyetemére vonatkozó kiváltságlevelek a nádori joghatóság és igazságszolgáltatás védelmét nyújtották nekik, függetlenné téve őket egyéb hatóságoktól, így a környező vármegyéktől is; azonkívül vámmentességet is biztosított számukra személyükre és az általuk szállított árukra nézve. A kiváltságok nyújtotta előnyöket azonban körükben is csak a felső, jómódú réteg élvezte, dolgozó tömegeik pedig a magyar jobbágysággal azonos színvonalon álltak. A török hódoltság idején földjüket sok háborús csapás érte, ami társadalmuk etnikai átalakulására is vezetett. Elpusztult lakosságuk helyébe később földesuraiktól elszökő magyar jobbágyok telepedtek nemcsak a fent említett kiváltságok kedvéért, hanem a földesúri függéstől való szabadulás reményében is, amire a hódoltsági területen nagyobb lehetőség nyílt. Ez az irányzat, a szabadabb paraszti létre való törekvés, amelynek lényeges járuléka az árutermelés kötetlenebb formáin kívül a kereskedelmi tevékenység volt, köztudomásúlag mindenütt jelentkezett az ország területén az adott lehetőségek határain belül.