Iványi Emma: Esterházy Pál nádor közigazgatási tevékenysége 1681–1713 (Magyar Országos Levéltár kiadványai, III. Hatóság- és hivataltörténet 10. Budapest, 1991)

A nádor szerepe a megyehatárok helyreállításában

gye határa találkozik, a nádor vagy az általa kiküldött biztosok minél előbb vizsgálják meg, s a fennforgó viszályt simítsák el. Esterházy Pál idejében, valahányszor a nádor hasonló ügyben kapott királyi parancsot, az mindig a két utóbbi törvény alapján szólította fel eljárásra.

2 Ezen a téren valamennyi nádor közül Esterházy Pál helyzete volt a legnehezebb. A török kiűzése után nem volt megye a visszafoglalt területen s annak szomszédságában, amelyeknek ügyével ne kellett volna többször is foglalkoznia. Fő feladata az volt, hogy új életre keltse a megszűnt megyei közigazgatást és igazságszolgáltatást, szorgalmazza tisztikar megalakulását, s mindezzel párhuzamosan megszilárdítsa a megyéket egymástól, elválasztó határokat is. A visszafoglalt területen a hadsereg jelenléte, kamarai és hadi tisztek túlhatalma is akadályozták munkáját, s ugyanakkor fel kellett vennie a küzdelmet a határviták hátterében álló helyi erőkkel (világi, egyházi földesurakkal) is. A megyehatárok rögzítése az ő korszakában az állami adó felosztása szempontjából is sürgős volt. Több megye nem vállalta a nádori konkurzuson rávetett adót csak abban az esetben, ha a szomszéd megye által elcsatolt területét visszakapja, s bekapcsolhatja a megyei belső adófelosztásba. A megyehatárviták ügyének elintézési módja a panaszos megye felterjesztésétől kezdve az ítélet meghozataláig részleteiben is ismeretes. A megye a királyhoz folyamodott. A király parancsot küldött a nádornak hivatkozva a két fent idézett törvényre, s utasította, hogy vagy maga szálljon ki a vitás határ megvizsgálására (ami nem fordult elő), vagy ha ez nem lehetséges, küldjön ki biztosokat. A biztosok — birtokos nemesek vagy hiteles helyi személyek — a vitás területen a törvényekben előírt módon tanúk kihallgatásával megtartották a határjárást, sőt írásbeli bizonyítékokat, okleveleket is bekértek. Előfordult, hogy az érdekelt megyék a nádori levéltárból kértek iratokat, mivel saját példányuk hiányzott, elpusztult.

3 A biztosok megpróbáltak barátságos egyezményt létrehozni a felek között, vagy megidézték őket a nádor bírósága elé. A végleges ítéletet a nádor a királyi tábla előtt lefolyt tárgyalás után hozta meg. Az ítélet azonban korántsem jelentette a határper végét. A fentieket az ország több részéből felhozott néhány példával illusztrálhatjuk. A Dunántúlon, Somogy és Tolna megye között a megyehatár meghatározatlansága 1696-ban véres összeütközést idézett elő. A megye északkeleti határán, közvetlenül Veszprém és Tolna megye szomszédságában fekvő Hídvég mezőváros és Hídvég falu (Batthyány Ádám horvát bánnak, a Kanizsával szembeni részek főkapitányának birtoka) az 1680-as években még Veszprém megyéhez tartozott, az 1690-es években pedig Somogy és Tolna megye vitatkozott rajtuk. A mezőváros lakossága katonai szervezetben élt,

4 „hídvégi sereg"-nek nevezték, kapitányuk Csákváry Máté nemesember volt.

5 Hídvég falura a mezőváros hajdúkiváltságai nem terjedtek ki, ezért onnan sokan szöktek át a mezővárosba.

6 1696-ban a mezőváros Somogy megyének már megfizette a porciót, de ugyanezt Tolna megye is követelte tőle. Megtagadták a másodszori fizetést, ezért a Starhemberg ezred egy légiója kiszállt a mezővárosba, hogy katonai végrehajtás útján szedjen be 2340