Iványi Emma: Esterházy Pál nádor közigazgatási tevékenysége 1681–1713 (Magyar Országos Levéltár kiadványai, III. Hatóság- és hivataltörténet 10. Budapest, 1991)

A nádor szerepe az adóigazgatásban

adatszolgáltatást kért, a király 1690. augusztus 19-én parancs formájában újból kiadta, s három hét alatt kérte a Kollonics-bizottsághoz beküldendő válaszokat.

106 A nádor december 10-én szólt az addig folyó tízhetes tanácskozásról.

107 A válaszok kb. október elején érkezhettek meg, s ekkor ezeknek és az Einrichtungswerk készítése során rögzített elveknek egybevetésével számba vették az adózással kapcsolatban megoldandó kérdéseket. Ezek között volt az adóalapnak újbóli meghatározására irányuló kísérlet is. A rendek, és az Einrichtungswerk készítői is, amellett, hogy egyéb változatokat javasoltak, a porta mellett foglaltak állást. A vita akörül folyt, hogy mi tesz ki egy portát, s utána mennyi adót lehet kivetni. Az 1690-es években megkezdődik a nádori konkurzusok sorozata, ahol a rendek a nádor irányítása alatt az adót porták szerint osztották fel. Ezért, mielőtt a konkurzusok tárgyalására rátérnénk, foglalkoznunk kell az adóalap igen bonyolult kérdésével. Egyet elöljáróban is leszögezhetünk. Esterházy Pál haláláig Magyarországon az 1647: 36. törvénycikkben meghatározott porta és az akkor készült összeírás volt a számítás alapja, s időnként csak annyi változás történt, hogy a porták számát módosították, helyesbítették (rektifikálták). AZ ADÓALAP A porta mint adóalap nem volt megfelelő, nem tükrözte a valóságot. Az adózásra fogható tényleges és valamennyi gazdasági erőnek felmérése, nyilvántartása a modern államokban sem tökéletes. Még távolabb járt a valóságtól a XVII. századi állam, amely — nem számítva a statisztikai korszak előtti idők fogyatékos felmérési lehetőségeit — kettős nehézséggel állt szemben. Tudott az újabb — korszakunkban ún. portán kívüli jövedelmek — létéről, de ezeket nem tudta megadóztatni,

108 azonkívül, a háborús pusztulások folytán, újabb és újabb országos összeírásokat kellett volna készíttetnie. Ez nemcsak hosszadalmas munkát jelentett volna, hanem alapelveiben sem lett volna megegyezés az állam és a rendek között, s így, ha készült is országos összeírás, mint pl. 1696-ban, az nem bizonyult használhatónak. A rendek 1697-ben újból lekötötték magukat a porta-alap, mégpedig az országgyűlésen hozott 1647. évi porta mellett,

109 s csak ennek helyesbítésére vállalkoztak, állandó helyi értékmeghatározások és becslések elvégzése útján. A porta már a XVII. század elejétől kezdve csak nevében viselte az egykori jobbágytelek emlékét. Az 1609: 62. törvénycikk szerint a porta (egy porta = négy jobbágyház vagy tizenkét zsellérház) a telektől függetlenített ideális egység,

110 amelynek értelmében nemcsak telekre lehetett adót kivetni. Figyelembe vették mind a megyei, dikális összeírások, mind a törvények a telkes jobbágyok igával való ellátottságát s mellettük a különböző — nemegyszer a jobbágyi állapot felé közelítő — zsellérrétegek anyagi helyzetét is.

111 De ugyanakkor megállapítható, hogy a jobbágytelekben mint adóalapban való gondolkodás nem veszett ki sem az adózók, sem az adózás elvi kérdéseinek kidolgozását végző törvényalkotók s az adóösszeírásokat készítő személyek tudatából.

112 10* 147