Iványi Emma: Esterházy Pál nádor közigazgatási tevékenysége 1681–1713 (Magyar Országos Levéltár kiadványai, III. Hatóság- és hivataltörténet 10. Budapest, 1991)
A nádor szerepe az ország honvédelmében
tavaszán kitört a spanyol örökösödési háború. A Magyarországon levő katonaság nagy részét, a magyar lovasezredeket is nyugatra, Olaszországba és a Német Birodalomba vezényelték. 1702-ben pedig szükségessé vált magyar gyalogezredek szervezése. Három magyar gyalogezrednek és két horvát cohorsnak felállítását egy 1702. október 7-én kelt királyi parancs rendelte el. 207 Az a terület, ahonnan a magyar katonaságot kérték, tulajdonképpen a török kiűzése előtti régi királyi Magyarország volt, annak a főkapitányi kerületekkel egybeeső három része, a dunántúli, dunáninneni és felső-magyarországi rész. 208 Kimaradt a szervezésből — úgy, ahogyan az ország többi részével való együttadózásból — csaknem az egész visszafoglalt terület és az akkori délkeleti határnak egy szakasza, amelyen a Maros-tiszai rác határőrvidék felállítását tervezték. 209 A dunáninneni részben (a nádor bányavidéki főkapitányságának területén) és FelsőMagyarországon (a kassai főkapitányság területén) a király az ezredek szervezését a nádorra és a bányavidéki vicegenerálisra, Koháry Istvánra bízta, a dunántúli ezredét pedig Batthyány Ádámra, aki akkor országbíró, horvát bán és Kanizsával szembeni főkapitány volt egy személyben. A három főmegbízottnak a haditanácscsal és szerveivel, a bécsi udvari kamarával és a főhadbiztossággal is szorosan együtt kellett működnie azon kívül, hogy mindegyik kerületben módjuk volt a szükséges végrehajtó hálózat kiépítésére. A királyi parancs lehetőséget adott arra, hogy az ezredeseket és egyéb tiszteket katonai tapasztalattal rendelkező magyar nemesek közül választhassák. A birodalom akkori helyzetében a költségeket a kincstári jövedelmekből fedezni nem lehetett, ezért Magyarországon minden porta, Horvátországban pedig minden füst után egy hajdúnak, azaz egy gyalogos katonának kiállítását és egyenruhával való ellátását kívánták. A király ígéretet tett, hogy az erre fordított kiadásokat, amint a hadihelyzet jobbra fordul, portánként és füstönként 17 rajnai forinttal vissza fogják téríteni a közlegények, dobosok és káplárok után. A kívánt létszám 6000 fő volt, 5790 közlegény, a többi tiszt, s mivel utóbbiak után nem járt térítés, 5790 porta után kellett a három kerületben a katonaságot kiállítani. 210 Horvátországból 1200 katonát kértek. Ha valamelyik megye saját területén nem tudta volna a rá eső katonaságot kiállítani, 211 az ezredessel egyetértve a kerület más megyéjéből pótolhatta vagy pénzzel is megválthatta azt. Mindegyik kerület katonaságának más színű egyenruhát terveztek, a dunáninneni részben vöröset, Felső-Magyarországon kéket, a Dunántúlon zöldet. A tisztek és közrendűek szolgálata idejére családjuk a katonai beszállásolás alól felmentést kapott. A királyi parancsban s később többször is megígérték nekik, hogy a háború befejeztével nem sorolják be őket német ezredekbe, hanem hazamehetnek. A toborzás ideje alatt a katonaságot a megye lakosságának kellett élelmeznie, az ígért 17 forint térítés terhére, egészen addig, míg a megye a rá rótt teljes létszámot ki nem állította, és a pozsonyi, budai vagy kassai bizottság mellett működő főhadbiztosnak 212 be nem mutatta. Lustrára csak akkor mehettek, ha már az egyenruhájuk is készen volt. Mindennek a királyi parancs kihirdetésétől számított
