Iványi Emma: Esterházy Pál nádor közigazgatási tevékenysége 1681–1713 (Magyar Országos Levéltár kiadványai, III. Hatóság- és hivataltörténet 10. Budapest, 1991)
A nádor szerepe az ország honvédelmében
alatt még ferde helyzetbe is került, mert tervezett akcióját egy időre éppen Bécsből állították le. Thököly haragját tükrözi október 28-án báti táborából a nádorhoz (egyben pár hónapja Éva nevü húga férjéhez) írt levele, amelyben szemrehányással illeti, mert követét, Keczer Gábort útjában feltartóztatta, s hat napig magánál tartotta, s közli gyanúját, hogy másik követének, Szirmay Istvánnak hozzá írt jelentéseit is a nádor tartja magánál, s nem engedi tovább, csak nagy késéssel. 145 Bécsben a telet erőgyűjtésre és külföldi segítség 146 kieszközlésére kívánták fordítani. A nádor ennek szükségességét nem vitathatta, de legalább azt szerette volna elérni, ha Thököly a fegyverszünet alatt minél kevesebb mozgási szabadságot kap. 147 Külön elemzést igényelne az a kérdés, hogy az adott helyzetben melyik haditerv volt célszerűbb, a bécsi-e vagy a nádoré. Vizsgálatunk szempontjából az lényeges, hogy a bécsi terv végrehajtását sem az ország nádorára bízták. A régi országos főkapitányság összezsugorodott csökevényének tekinthetjük azt, hogy a nádor az egyik országrész magyar főkapitánya volt. S ebben a minőségben, bár a többi főkapitányénál tágabb hatáskört biztosítottak számára a törvények, azokhoz hasonlóan kapott utasítást az idegen fővezértől. Hadügyi téren tehát a magát nemcsak a török, hanem Thököly kérlelhetetlen ellenségének valló nádor ugyanúgy függvénye volt a bécsi államgépezetnek, mint nádori tevékenysége egyéb területein. Magától értetődik, hogy az udvar sem volt kevésbe Thököly-ellenes, mint a nádor. Magunk sem a Thököly-kérdést vizsgáljuk, hanem a nádori jogkörnek a valóságos események tükrében mutatkozó határait, korlátait. Hasonló megállapításra jutunk, ha megvizsgáljuk a későbbi fővezérrel, Lotharingiai Károllyal való együttműködését, 1683-ban, majd később Buda első, 1684. évi, sikertelen ostroma idején. Elmondhatjuk, hogy a nádor alvezér volt az alvezérek között, talán azzal a különbséggel, hogy a nem magyar alvezérekben jobban bíztak. Az 1683-1684-es évek eseményei a fentebbi megállapításokat igazolják. Annak megvilágítására kell velük röviden foglalkoznunk, hogy ami 1682-ben történt, nem egyetlen év esetlegessége, hanem a birodalmon belüli erőviszonyokat tükrözi, ahol Magyarországnak és nádorának meghatározott és meg nem változtatható szerep jutott. A nádor az 1683. év első negyedét, egészen április közepéig, Bécsben töltötte, ahol nemzetközi szervezkedés folyt a várható török támadás leküzdésére. XI. Ince pápa buzdításának eredményeképpen 1683. március 31-én törökellenes szövetség jött létre I. Lipót és néhány birodalmi fejedelem, valamint Sobieski János lengyel király között. A török támadás megindulása előtt, majd később, a háború kibontakozása során Esterházy Pál legfőbb törekvése az volt, hogy saját vezénylete alatt minél nagyobb létszámú magyar sereget állíthasson ki. Maga is belátta a külföldi katonaság igénybevételének szükségességét, mégis szerette volna elérni, hogy a csaknem két évtizede érlelt katonai elképzeléseit valóra váltva, a királyi bandériummal 8 Iványi Emma 113
