Kállay István: A városi önkormányzat hatásköre Magyarországon 1686–1848 (Magyar Országos Levéltár kiadványai, III. Hatóság- és hivataltörténet 9. Budapest, 1989)

6. Egyházi ügyek

A halottakat mélyen kellett elásni és a temetőket körülkeríteni, hogy az állatok ne tudjanak bennük kárt tenni. 1777-ben a helytartótanács is intézkedett a temetésről, a temetőkről és a kriptákról. A következő évben a városok felterjesztették a temetők táblázatát. 1788-ban jött a rendelet, hogy a temetőket a helységeken kívülre kell helyzeni. „Senkit sem szabad ezután a kriptákba, a temetőn kívül eltemetni, legyen az családi vagy templomi kripta." A templomudvaron sem volt szabad temetkezni.

161 1796-tól a holttesteket 48 órával a halál után lehetett csak eltemetni. A betegség terjedésének a megakadályozására a hullákat meg kellett vizsgálni. Ez a vizsgálat — több (pl. négy-öt) halott esetében — egyszerre történt, aminek az lett a következménye, hogy egyszerre temették el őket. Emiatt a választott község panaszt tett. A tanács nemcsak ezt tiltotta meg, hanem leállította az orvos által a temetési engedélyért szedett 15, illetve a temetés után szedett 15 kr-t. Utasították a belvárosi káplánokat, hogy „ahogy egyenként szedik a stólát, úgy egyenként kell el is temetni a halottakat".

162 Szokás volt, hogy temetéskor, különösen ha céhbeli volt a megboldogult, a halottat égő fáklyákkal kísérték a temetőbe. Ezt a tanács tűzveszélyesnek tartotta, mivel a külvárosi házak teteje nádból volt. A céhbiztosokon keresztül próbálták ezt a szokást megszüntetni. Félelmet okozott a lakosságban, hogy egy-egy halottnál a lélekharangot háromszor húzták meg. Ezért a város a gyakrabb harangozást megtiltotta.

163 1815-ben a tanács vizsgálatot indított a felsővárosi esperes ellen, mert egy ezüstmüvest 24 órán belül eltemetett. A plébános azzal védekezett, hogy sem ö, sem a vizsgáló seborvos nem tudta, hogy csak 48 óra után lehet temetni. A tanács erre közölte velük az erre vonatkozó rendeletet. Az 1818. évi canonica vistatio során a püspök meg akarta változtatni a szokást. „Kívánta, hogy a plébános és a káplán egészségének fenntartása céljából a halottakat csak a sorompóig kísérjék, ott adhassák rájuk az áldást. Onnan a távoli temetőkbe kocsival vigyék a halottakat." A választott község ezzel nem értett egyet; nem is változtattak az addigi gyakorlaton.

164 1824-ben a katonai hatóságok rendelték el a városokban halotti kamrák felállítását. Ugyanezt ismételte meg, de csak négy évvel később a helytartótanács. A tanács és a választott község a kérdésről „a népességgel értekezett".

165 Fehérvárott volt néhány személy, akik a halottas háznál „a szükséges szolgálatot tették". A tanács azonban ezeknek nem adott fizetést, mivel csak azokhoz mentek, ,6

' Prot. sess. 1769. márc. 6.; 1777. nov. 10.; 1788. okt. 31. No 1559.; Corr. buch. 1778. febr. 20. 162 Prot. sess. 1796. jan. 8. No 57.; máj. 17. No 709.; szept. 3. No 1225—26.; Corp. stat. IV/2.695. Pest 1732. 163 Prot. sess. 1801. aug. 17. No 1080.; 1806. jan. 9. No 46. 104 Prot. sess. 1815. jún. 13. No 899—900. 165 Prot. sess. 1824. júl. 19. No 1122.; 1828. jún. 11. No 1037.