Kállay István: A városi önkormányzat hatásköre Magyarországon 1686–1848 (Magyar Országos Levéltár kiadványai, III. Hatóság- és hivataltörténet 9. Budapest, 1989)
3. Gazdasági igazgatás
Különös figyelemmel kísérte a város és a felsőbb hatóság a puskapor árulásával kapcsolatos biztonsági szabályok betartását. 1817-ben előírták, hogy a kereskedők házaikban és boltjaikban fél mázsánál többet nem tarthatnak (ehelyett a Szedreskertben levő puskaporos épületben kellett tárolniok). 1823-ban a kapitány elvette az egyik fűszeresnél talált puskaport („mert nem elég biztonsággal tartja") és Ybl Miklósnak adta eladásra. 108 1831-ben Fejér megye kereste meg a várost: „Hogy a rablók ne jussanak puskaporhoz, rendelje el (ahogy ezt már a vármegye is tette), hogy a port árulók csak ismerősnek adjanak, ismeretlennek bizonyságlevél mellett." A városi kapitány ezt azzal az intéssel közölte az eladókkal, hogy ha valami szerencsétlenség származna, ők felelnek érte. 109 1839-ben ismét a biztonság volt napirenden: a kapitányi hivatal megállapította, hogy a kalmárok a puskaport nem a városon kívül kijelölt helyen, hanem a boltjaikban tárolják. A tanács utasítása: „A kapitány eszközölje a kijelölt helyre való szállítást. Aki makacskodik, annál le kell foglalni a puskaport." Ezzel a kérdés nem oldódott meg: 1846-ban újból olvashatjuk, hogy a kalmárok nem a puskaporos toronyban tartják az árujukat. 110 Dohány Székesfehérvárott 1778-ban alapított Panitz István dohány-fabricát és kérte felvételét dohány- és kiskereskedőként a Kereskedő Társulatba. A dohánnyal való kereskedés bérletét a kamarai adminisztráció 1786 decemberi leirata megszüntette és kinyilvánította, hogy „a jövőben iparként lehet űzni". Ugyanebben az évben közölte a helytartótanács az einmanni dohány (és rosolio) árakat. 1788-ban a budai városi seborvos hívott létre dohány-fabricát. 1830-ban a városban már tubák-gyár is működött (erről a kézműipari fejezetben szólok). 111 1829-ben Knöbl Keresztély dohányporkészítő kérte a tanácsot: tiltsa meg, hogy a fűszerkereskedők is áruljanak tubákot, illetve ha árulnak is, egy vevőnek egy latnál többet ne adhassanak. Az érintett kereskedők erre azt felelték, hogy Knöblnek „nincs másokat kizáró kiváltsága, így őket nem lehet eltiltani az árulástól. A készítésbe azonban nem avatkoznak". 112 1842-ben a tanács engedélyezte Kohn Salamonnak, hogy „a városban pipa és dohány kereskedést gyakorolhasson". 1847-ben Oblat Ignác mutatta be a tanácsnak a császári királyi Dohánybeváltási Igazgatósággal kötött szerződését arról, hogy a városban a császári királyi dohánygyárak készítményeit árulhatja. A tanácsi elintézés: „A dohánygyári készítmények árulása szabad minden kereskedőnek. Oblat itt megtelepedett és kereskedési engedélye van, így árulhatja." A 108 Prot. sess. 1817. nov. 4. No 1610.; 1820. jún. 9. No 1045.; 1823. júl. 25. No 1189. 109 Prot. sess. 1831. jún. 6. No 1107. 110 Prot. sess. 1839. nov. 15. No 2244.; 1846. dec. 4. No 4406. 1.1 Prot. sess. 1779. febr. 22.; 1786. márc. 31. No 586.; dec. 9. No445.; Kassa 1716-ban statútumban mondta ki, hogy „a dohány árulás minden concivisnek szabad". (Corp. stat. II/2. 375. Kassa 1716.) 1.2 Prot. sess. 1829. júl. 9. No 1075. 14* 211
