Trócsányi Zsolt: Habsburg politika és Habsburg kormányzat Erdélyben 1690–1740 (Magyar Országos Levéltár kiadványai, III. Hatóság- és hivataltörténet 8. Budapest, 1988)

I. rész A Ministerialkonferenz in rebus Transylvanicis

püspökségébe iktatása után kinevezett 4 kanonokot (köztük préposttá a korábbi vikárius Antalfi Jánost, majdani utódját a püspöki székben), s egyben a továbbiakra is kérte kinevezési jogának meghagyását. A konferencia (1716. október 9.) nyilvánvalóan a királyi jog megsértésének vélte a püspök lépését, de a teendők tekintetében részben megoszlottak a vélemények. A megtörtént kinevezéseket illetően még egységes volt az álláspont: minthogy a Mártonffi által kijelölt személyek megfelelőek, III. Károly nevezze ki őket — de a királyi kinevezés alapján fungáljanak. A jövőt illetően a Konferenz egy része 324 azt látta jónak, hogy valamennyi kanonokot az uralkodó mint alapítványtevő nevezze ki, mások azt javasolták, hogy a jövőben üresedés esetén egy-egy kanonok kinevezésének jogát át lehet engedni a püspöknek. III. Károly az utóbbi megoldást fogadta el. A püspök azonban mégis elnyerte a guberniumi tanácsosságot, s egyben az első tanácsos rangját is. Mikor 1721. március 23-án első tanácsosságának ügye a konferencia elé került, ott megoszlottak a vélemények;

325 végül is azonban a résztvevők igen szükségesnek tartották jelenlétét a Guberniumban. III. Károly döntése: a püspök rangban előzze meg Wesselényi Istvánt, a rendek elnökét — ami az első tanácsosságot jelentette, a gubernatori tisztséget a Diploma Leopoldinum szerint követő főtisztségek (az ország generálisa, a kancellár és a kincstartó tiszte) nem lévén betöltve. Mártonffi azonban rövidesen meghalt. Az erdélyi katolikus rendek felségfolyamodványban kérték a püspöki szék betöltését. Számos név került szóba: Mednyánszky Ferenc (cattarói püspök, esztergomi nagyprépost, földvári apát), Kébell Mihály (tinnini püspök, váradi nagyprépost), Barbaczi Ferenc (kalocsai érseki vikárius), Illyés János (esztergomi kanonok). De felmerült Spáczai Pál (az esztergomi érseki egyházmegye helynöke), Olasz Pál (címzetes püspök, esztergomi kanonok), Kántor István (győri püspöki vikárius), Kis János (anzári püspök, egri nagyprépost) és a későbbi püspök, Antalfi János (gyulafehérvári prépost) neve is. A katolikus rendek Mednyánszky mellett foglaltak állást. A Konferenz (1722. március 6.) elfogadta ezt. Mindenesetre előbb tájékozódott, hogy Mednyánszky, aki alázatos, tisztségeket kerülő személy hírében állott, vállalja-e az erdélyi püspökséget. Mednyászky igenlő választ adott, azt az igényét jelezve, hogy mások példájára ő is élvezhesse egyéb benefíciumait (csak a földvári apátságot kívánta megtartani). Ezek után javasolta a konferencia Mednyánszkyt erdélyi püspöknek (földvári apáti benefíciumai megtartásával) s guberniumi tanácsosnak. Az utóbbi tisztségnél diplomatikusan kívánt eljárni: az új püspök ezt csak püspöksége és az ahhoz tartozó javak elfoglalása és a tanácsosságra való jelölés után

326 nyerje el, hogy tanácsosságát ne tartsák püspökségéhez kapcsolódónak, hanem királyi adománytól függőnek (s — tegyük hozzá — ne adjanak okot az erdélyi rendeknek sérelemre, guberniumi tanácsos országgyűlési jelölés nélkül való kinevezése miatt). III. Károly döntése: „piacet". A püspökké kinevezett Mednyánszky azonban 1722 decemberének legvégén mégis visszalépett. A katolikus rendek ekkor a következőket ajánlották: Olasz Mihály (esztergomi kanonok), Antalfi, Létai István (gyulafehérvári éneklő kanonok). Rajtuk kívül azonban folyamodványt nyújtottak be az alábbiak, ül. ajánlották a következőket: Tahi Károly (királyi tanácsos, leleszi 7 Trócsányi 97