Trócsányi Zsolt: Habsburg politika és Habsburg kormányzat Erdélyben 1690–1740 (Magyar Országos Levéltár kiadványai, III. Hatóság- és hivataltörténet 8. Budapest, 1988)
Befejezés
elkövetkező három évtized erdélyi szellemiségének nagy alakja, 1738-ban jelentkezik első komolyabb szellemi termékével (Kocsi Csergő Bálint „Kősziklán épült ház ostroma" c. munkájának fordításával). Ami pedig az Inochentie Micu-Kleinnel folytatott manipulációkat illeti, azok végül is „túl jól" sikerültek: a kiváló püspök szellemi öröksége az erdélyi román nemzeti mozgalom alapjává vált. Az erdélyi szellemi élet 1734—1735 után újra látható mozgást produkál tehát, s ez a mozgás hosszú lejáratú. A politikai életben az új elit dolga nehezebb. Az 1740-es években újra nagyobb nyomással kell megküzdenie, most már a kétségkívül abszolutizálodó birodalmi központi kormányzattal — s (legalábbis jelen ismereteink szerint) kedvezőtlenebb személyi feltételekkel. Bornemissza János az új korszak elején kidől, hozzá hasonló formátumú államférfi egyelőre nem lép a helyére. A frontok (az újabb ellenreformációs nyomás következtében is) átrendeződnek. Az az abszolutista fejlődés azonban, amelynek 1740 után már valóban erőteljes jelenségei mutatkoznak Erdélyben is, ha évtizedek múltán is, de felvilágosult abszolutizmusba megy át. Ez a fejlődés termeli ki az egyik oldalon azt a jozefinista államférfiúi garnitúrát, amely ismét az 1690-es évek erdélyi politikai elitjének nívóján tud Erdély kérdéseinek megoldásához nyúlni. Annál is inkább, mert eddigre a felvilágosodás az erdélyi politikai életnek az államapparátus nem funkcióban lévő részére is hat — s 1790 után magas állami funkcionáriusok és ellenzéki illuministák közös táborban keresik a megoldásokat. Erdélynek 1740-től a századvég politikai harcaiig vezető politikai fejlődése azonban még nagyrészt felkutatásra vár.