Trócsányi Zsolt: Habsburg politika és Habsburg kormányzat Erdélyben 1690–1740 (Magyar Országos Levéltár kiadványai, III. Hatóság- és hivataltörténet 8. Budapest, 1988)

III. Az 1730-as évek

Félig-meddig ebbe a központi igazgatási apparátusba számít a kincstári főpénztárnok és ellenőre, valamint a kincstári számvevő. A főpénztárnok tisztét az előző időszak végén kapja meg (ideiglenesen) Csatári Nagy János József; véglegesítése 1731-ben történik, onnan kezdve folyamatosan őt említik e funkcióban 1735-ig.

286 1737 szeptemberében találkozunk Streicherrel mint főpénztárnokkal.

287 Főpénztári ellenőrré Csatári Nagy főpénztárnoki véglegesítésével egyidejűleg nevezik ki Penckhlert (1731 szeptemberében);

288 utoljára 1737. szeptember 11-én említik e tisztségben,

289 1737. szeptember 20-án már Schubach szerepel a főpénztár ellenőreként.

290 A kincstári számvevők közül csak Somogyi István és Petru Dobra neve ismeretes. Somogyi (jeleztük) 1726-tól tölti be e tisztséget, legkésőbb 1733ig.

291 Dobra kincstári számvevőségének 1733 áprilisában van először nyoma.

292 Az 1711 utáni korszak kiemelkedő homo novusainak egyike — ha nem is a Kászoni Jánoséhoz mérhető karrierrel, de azért jelentős pályával. Román anyanyelve (és természetesen képességei) teszik lehetővé számára azt, hogy az olténiai kincstári igazgatásban vállaljon szerepet: 1719-től 1726-ig rimnici harmincados (közben 1720-ban olténiai aranyváltó is);

293 ekkor lesz számtiszt a kincstári számvevőségnél.

294 Számvevői tisztét (legkésőbb) 1733 áprilisától 1736 júniusáig látja el, amikor fiscalis directorrá lép elő.

295 Fiscalis directori hivatali teendőin túlmenő politikai szerepkörével másutt foglalkoztunk. A szakági igazgatás ismertetésére térve, a sóügy élén, felügyelőként, már az 1770es évek végén Christian Máderer áll. Tisztét megtartja 1735 végén vagy 1736 elején bekövetkezett haláláig.

296 1734-ben (feltehetően erdélyi sóügyi tisztsége megtartásával) ellátta Olténia területi kincstári igazgatásának vezetését is.

297 Mint láttuk: hivatali illetményét kiegészítette kisebb kincstári jövedelmek bérletével is; mégis zavaros állapotban hagyta örököseire személyes vagyoni ügyeit. A Cameralis Directio, Máderer halála után, zár alá véteti a néhai sófelügyelő ingóságait, a vele szemben fennálló 15 ezer forintos követelés miatt. A Gubernium azonban úgy tudja, hogy Erdélynek is legalább 30 ezer forint követelése lehet Mádererrel szemben „a nem igazan való contrabandálásokért".

298 Utódainak személye nem ismeretes. A sóügyi igazgatás központi irányítói közé tartozott még (1734. március 1. óta) a sószállítási praefectus; a tisztség első betöltője Ignaz Fricz lett, aki két beosztott sószállítási tisztjével gondoskodott a szállítás szabályosságáról.

299 Az alsóbb sóügyi igazgatás szerkezete a korábbi: a sóbányák és a marosportusi sókikötő élén perceptorok állnak,

300 a sólerakatok élén sótisztek. A sóügyi vezető személyzet kizárólag nem erdélyi személyekből állt.

301 A bánya- és pénzverésügyi ágazat igazgatására térve, Freyseisent már bányabíróságában éri az 1730-as év; e tisztében hal meg 1731 első hónapjaiban.

302 E funkcióban találkozunk 1735-ben Klingerrel,

303 aki egyben a zalatnai uradalom bérlője is. 1738—1739-ben a főaranyváltó és egyben a zalatnai uradalom bérlője (meg a fisco-Apafiana jószágok praefectusa) a korábbiakból ismert Johann Hartmann. Kincstári igazgatás és bérlet (ha lehet) még szorosabb összefonódása áll fenn a salétrom- és lőpor-felügyelőségnél. Hoffnungswald, aki 1735 és 1737 között a salétromtermelést bérli (egyéb bérleteiről most nem ismételve a korábban