Trócsányi Zsolt: Habsburg politika és Habsburg kormányzat Erdélyben 1690–1740 (Magyar Országos Levéltár kiadványai, III. Hatóság- és hivataltörténet 8. Budapest, 1988)

III. Az 1730-as évek

kapcsán felmerülő politikai kérdésekről. Jelezte, hogy az erdélyi közhangulatban eddig is zavart okozott a gubernatori tisztségre való jelölés elhúzódása,

12 s ez a zavar és rossz hangulat csak nőni fog, ha a jelen (bár ideiglenes) rendelkezésre nem kapnak magyarázatot. Ezek után jónak látta figyelmeztetni az uralkodót a Diploma Leopoldinum vonatkozó rendelkezéseire: a főhadiparancsnok tartson jó kapcsolatot a Guberniummal a katonai ügyekben, egyébként ne avatkozzék a polgári kormányzatba, a gubernátor pedig erdélyi legyen. Azt is előadta, hogy a Deputatio 1709-i létrehozása nem volt következményekkel a Diploma Leopoldinumra s a rendek jogaira. A Deputatio elnökletét a Gubernium életben lévő, ill. fungáló tanácsosai közül a rangidős (Haller István) nyerte el. A Kancellária az elmondottak alapján azt javasolta, hogy a nyári törvényszünet után országgyűlés tegyen előterjesztést a gubernátor tisztére; ezt a rescriptumban kell közölni a rendekkel.

13 A felségelőterjesztés volt az Erdélyi Udvari Kancellária alaplépése az ellenakcióban; enélkül az ügy nem kerülhetett újabb tárgyalásra. Bornemissza János most azonban megkereste mindazokat, akikre számíthatott. 1732. június 7-én (ugyanaznap, amikor a Guberniumhoz intézendő említett rescriptum tisztázatát III. Károly után küldte aláírásra Prágába) levélben kereste meg Sinzendorffot, elpanaszolta neki, hogy az Erdélyi Udvari Kancellária azt remélte volna: ilyen nagy fontosságú ügyet a Ministerialkonferenz in rebus Transylvanicisban vitatnak meg, „ne ... de nobis sine nobis ageretur". Az idézett latin kitételt persze Bornemissza is csak a pártfogójához intézett magánlevélben kockáztatta meg, hisz ismeretes olyan eset, amikor e fordulat használóját alig lehetett a felségsértés vádjától megvédeni. Captatio benevolentiae volt azonban Bornemissza levelének az a kitétele, hogy az uralkodó titkos határozatait nem a Haditanácson, hanem az Osztrák Udvari Kancellárián át szokás közölni az Erdélyi Udvari Kancelláriával — valójában csak olyan uralkodói döntések érkeztek ezen az úton hozzá, amelyek az egész Birodalmat vagy annak lajtántúli részét érintették, továbbá az egészségügyi udvari bizottság (Sanitátshofkommission) felségelőterjesztéseiből hozott resolutiók, végül titkos tanácsosi rang, német birodalmi, ill. lajtántúli báróság, lovagság adományozása, Erdélyt érintő érdemi politikai döntések tehát nem. Ugyanaznap írt Bornemissza az Erdély ügyeiben ismerésen szerepet játszó Mannagetta osztrák kancelláriai tanácsosnak is. Vele azt is közölte, hogy szerinte a dolog hátterében a Köleséri Sámuel házassági perében hozott döntés áll. (Köleséri második házasságának lezárása ti. hosszú jogvitát eredményezett, a döntést végül is egy, Seilern osztrák másodkancellár elnöklete alatt működő udvari bizottság javaslata alapján hozta meg 1732-ben III. Károly, Köleséri számára kedvezőtlenül.) Az erdélyi udvari alkancellár tudni vélte, hogy valaki a döntés után úgy nyilatkozott: nemcsak Bornemissza, hanem egész Erdély bűnhődni fog ezért. Egy további aznapi levelében, amelynek címzettje Tönneman, az uralkodó gyóntatója volt, Bornemissza nyíltan célzott arra, hogy a fenyegetés Savoyai Jenőtől származik. (A dolognak némi valószínűséget ad az a körülmény, hogy Köleséri sorozatosan volt erdélyi főhadiparancsnokok háziorvosa, de ez a személyes bosszú-elem nyilván nem volt meghatározó erejű a Haditanács lépésében.) Az alkancellár Tönnemannal