Trócsányi Zsolt: Habsburg politika és Habsburg kormányzat Erdélyben 1690–1740 (Magyar Országos Levéltár kiadványai, III. Hatóság- és hivataltörténet 8. Budapest, 1988)
II. A második Habsburg-berendezkedés (1708—1730)
Deputatióból vagy azon kívülről, de figyelemmel a natiók és bevett vallásfelekezetek egyenlőségére). A kincstartó tiszte üresedésben lévén, a fiscust Haan és Gálfalvi Gergely fiscalis ügyész képviselje. A családja és gazdasága ügyeiben Erdélybe utazó Kornis Zsigmond alkancellár részt vehet a bizottság munkájában, ha ideje engedi. 399 Kérdés, hogy működött-e egyáltalán ez a bizottság? A rescriptum, a háborús postaviszonyok miatt, csak 1711. március 18-án érkezett a Deputatióhoz, 1711 májusában pedig megkötötték a szatmári békét, amely új helyzetet teremtett. A főhadiparancsnokoknak szerepe volt az ellenreformáció előmozdításában is. Steinville 1712-ben fedezte a jezsuitáknak azt a lépését, hogy Szebenben a város tiltakozása ellenére harangtornyot emeltek. 400 Szerepe ismeretes az unitáriusok kolozsvári központja szétverésénél. A kolozsvári unitáriusok régóta vitatott főtéri nagytemplomát Mártonffi György katolikus püspök 1716-ban Steinville nagyarányú katonai támogatásával foglalta el (a főhadiparancsnok egyes források szerint 1770 katonával fedezi az akciót). 401 Főhadiparancsnokok és más főtisztek szerepet játszanak más protestáns templomok elvételében vagy átadásának kikényszerítésében is. A szorosabban vett közigazgatási ügyekbe a főhadiparancsnokok láthatólag nem avatkoztak be. Az egészségügy, különösen annak legkényesebb része, a járványügy ekkor még nem számított közigazgatási ügykörnek, így nem tekinthetjük a Gubernium hatáskörébe való avatkozásnak, ha Steinville 1719 nyarán Gyulafehérvárott pestis-felcsert állít, 402 vagy ha Königsegg és Viechter 1724 végén — 1725 elején együtt jár el Déva környéki járványgyanús esetek ügyében. 403 Annál nagyobb volt a súlya a főhadiparancsnokok beavatkozásának a kincstári ügyekbe. Szerepe lehetett a főhadiparancsnoknak külföldi személy nagyobb erdélyi birtokvásárlásának engedélyezésénél. 404 A marosi sószállítás előmozdítása végett éppen a kincstári szervek kérik Steinville segítségét. 405 Jelentős a szerepe a főhadiparancsnokoknak a kincstári népek jogvédelmében. A szamosújvári örmények 1726-i kiváltságlevele kiadásának előkészítése Königsegg-Rothenfels főhadiparancsnok és Viechter cameralis director megállapodásával az ottani örmény telep jogállásáról s az ezt tartalmazó, 1724. július 15-i közös állásfoglalásukkal indul. 406 De pártolólag lép közbe Steinville 1712-ben a szebeni görög compania 407 és Abrudbánya 408 adója ügyében a Deputatiónál. Találkozunk szerepével harmincadügyben is, 409 utódaiéval pedig pénzforgalmi ügyekben.* 10 A Subdelegatio (Commissio) Neoacquistica tevékenysége kapcsán beszámoltunk már a főhadiparancsnok és országos kincstári vezetők súrlódásairól is. A bíráskodási ügyekbe a főhadiparancsnokok ritkán avatkoztak. A Guberniumnak tájékoztatnia kellett őket a királyi tábla octavalis törvényszakainak kihirdetéséről. 411 Akadt azonban ennek a beavatkozásnak olyan különleges, a korábbi erdélyi joggal homlokegyenest ellenkező esete, mint hadbíróság ítélkezése pénzhamisítási ügyben. 412 Végső soron azonban azt kell megállapítanunk, hogy a katonai szervek befolyása a polgári kormányzatra a korszak során, különösen az 1720-as években, fokozatosan csökken, ha nem is szűnik meg egészen.