Trócsányi Zsolt: Habsburg politika és Habsburg kormányzat Erdélyben 1690–1740 (Magyar Országos Levéltár kiadványai, III. Hatóság- és hivataltörténet 8. Budapest, 1988)

II. A második Habsburg-berendezkedés (1708—1730)

kat kellett telterjeszteniük a harmincadfelügyelőnek. A harmincadjövedelmeket negyedévenként kellett beküldeniük a központi pénztárba. Az év lezárta után 6 héten belül számadásra voltak kötelesek. Az instructio eltiltotta a harmincadosoknak a kereskedelmi tevékenységet, magukban, társulásban vagy idegen kereskedők factoraként egyaránt.

302 (E rendelkezés áthágásának vádját szegezték az 1720-as években az Apafi-jószágok leendő bérlőjének, Szendrey Jánosnak.) 1719-ben ezt az instructiót (elsősorban a pozsareváci béke után kötött Habsburg—török kereskedelmi szerződés kapcsán) kiegészítették, különösen az ott 3%-ban meghatározott vám értelmezésére fordítva figyelmet.

303 Ezen túlmenően azonban foglalkozott az 1719. március 24-i instructio a havasalföldi és moldvai bor- és sertésbehozatal (a korábbiakban már érintett) kérdésével, külön nyomatékkal az arany-, ezüst-, egyáltalán a jobb Habsburg-pénzek Erdélyben tartásának módjával, a hamis pénz forgalomba kerülésének megakadályozásával és a csempészet leleplezésének jutalmazásával.

304 A harmincadigazgatás személyzete más képlet, mint a két bányászati ágazaté. Az 1712. június 20-i keltezésű személyzeti kimutatásban az egyes harmincadok vezetői közül 14 magyar vagy székely, 3 bizonnyal vagy feltehetően román, szerepel itt egyegy görög és bulgár kereskedő (a már említett Páter Miklós és a bulgár Frankovics Mátyás), 2 személy etnikai hovatartozása bizonytalan.

305 A magyar—székely elem e tisztségekben még erősebb, mint az előző időszakban. Az 1730-ig tartó korszakban pedig csak annyi a változás, hogy Páter és Frankovics kiválik az erdélyi harmincadigazgatásból (Páter 1718 után Olténiába kerül főharmincadosnak, Frankovics megválik a kincstári szolgálattól). A párhuzam a só- és ércbányaügyi igazgatással elgondolkodtató: a sóbányászat, -szállítás és -értékesítés teljesen a hagyományos módon folytatódik, az ércbányászatban is csak konzervatív reformokra kerül sor (amennyiben sor kerül reájuk), ezekről a területekről mégis teljesen kiszorulnak az erdélyi szakemberek — a harmincadigazgatás sokkal érzékenyebb területén, ahol az Észak- és Dél-Európa közötti kereskedelemnek az erdélyi útvonalra visszacsalogatásáról van szó, ahol ott van az 1718-i Habsburg— török kereskedelmi szerződés, alkalmazásának ismertetett bonyodalmaival, ott a havasalföldi és moldvai bor- és sertésbehozatal kényes ügye, ott vannak a tarifaváltozások,

306 megfelelnek az erdélyi magyarok (és székelyek) meg románok. A tizedbérlet-igazgatásban nem történik érdemi változás ebben az időszakban. Csak 1718-ból van nyoma vitának, a kormányzat (a Gubernium és a kincstári országos igazgatás) és a rendek között a tizedbérletek megyei felszedése ügyében.

307 A kincstári jogügyigazgató tisztében a korszak elején Gálfalvy Gergelyt találjuk (feltehetően az 1703-i fiscalis directort s nem tőle csak előnevében különböző fiscalis ügyészt). 1713-ban a Gubernium erre a tisztségre is tesz javaslatot. A messze legtöbb szavazatot (7-et) a fungens director, az unitárius Gálfalvy kapja; a katolikusok első jelöltje, Szabó Balázs deák (többnyire csak Balázs deák néven említik) csak 3-at, ugyanannyit, mint a reformátusok közül elsőnek ajánlott Patkós János.

308 A Ministerialkonferenz és az uralkodó döntése elhúzódik, így Gálfalvy továbbra is director marad.

309 A Ministerialkonferenz in rebus Transylvanicis végül is 1715. október 13-án a katolikus jelölt mellett dönt.

310 Balázs deák 1725-ig