Trócsányi Zsolt: Habsburg politika és Habsburg kormányzat Erdélyben 1690–1740 (Magyar Országos Levéltár kiadványai, III. Hatóság- és hivataltörténet 8. Budapest, 1988)
II. A második Habsburg-berendezkedés (1708—1730)
sókikötő és a magyar határon felállított sólerakatok igazgatását, úgyhogy az Udvari Kamara 1714. december 28-án jónak látja visszaállítani a sóperceptoratust, a sóbányákon kívül hatáskörébe utalva a Bánfihunyadtól Nagybányáig a magyar—erdélyi határ két oldalán elhelyezkedő sólerakatokat is (ezek ti. nem a marosi sóhajózáshoz kapcsolódtak). Sófőperceptorrá Johann Cristoph Preznert 276 nevezte ki. Az korábban hadellátási biztosként működött, 277 legkésőbb 1712. január l-jétől a tordai sóbánya vezetője volt, 278 így már rendelkezett bizonyos sóügyi tapasztalatokkal. Az Udvari Kamara által 1714. december 28-án kiadott instructiója közvetlenül e szerv és ennek sóügyi főbizottsága alá rendelte. Mayrhofferrel, akinek sóügyi felügyelősége megmaradt (a marosi sószállításra és az ahhoz közvetlenül kapcsolódó ügyekre korlátozva), jó kapcsolatot kellett tartania, tájékoztatva őt a sófőperceptor hatáskörébe tartozó fontos és rendkívüli ügyekről, heti és havi termelési kimutatásokat küldve neki. Haanhoz csak annyiban kapcsolódott, hogy olyan ügyekben, amelyekben nem tudott maga eljárni, annak s rajta át a főhadiparancsnoknak segítségét kellett kérnie. Hatásköre kiterjedt a parajd-sófalvi bányára is. Feladatait az instructio eléggé általánosan jelölte meg: gondoskodnia kellett a bányák jó állapotban tartásáról, a sóvágás folytatásáról, az évente elrendelt sómennyiség kivágatásáról. A sóbányákat legalább kéthavonként, a sólerakatokat évente kétszer meg kellett látogatnia. Hozzá folytak be a sóbányák és sólerakatok jövedelmei, ő folyósította az ezeknek a működéséhez szükséges összegeket, a felesleget pedig a sóügyi felügyelőség pénztárába kellett befizetnie a sószállítás előmozdítására. Építkezéseket csak az erdélyi kincstári igazgatás vezetőjének írásos engedélyével tehetett, fontosabb építkezésekhez meg éppen az Udvari Kamara hozzájárulását kellett kérnie. 279 A sóügyi igazgatás változásai a további években is sürűek. Legkésőbb 1719-ben ismét egy kézben, Prezner kezében van a sóbányászat és sószállítás ügye; most ő viseli a sóügyi felügyelő címét. 280 1 721-ből van egy (bizonytalan) nyom arra, hogy a sószállítást újra külön praefectus irányítja. 281 Az viszont tény, hogy Prezner mint sóügyi felügyelő hal meg 1725 végén vagy 1726 elején. 282 Utóda Christian Máderer lett a felügyelőségben — sóügyi szakember, addig a somlyai lerakat perceptora. 283 Az Universalbankalitát által 1726. április 10-én kiadott instructiója szerint a sóügyi gazdálkodást (res oeconomica) illetően az Udvari Kamara, a pénzügyekben (dispositio pecuniaria) közvetlenül az Universalbankalitát alá tartozott. 284 A sóügyi igazgatás országos igazgatása tehát az egész időszakban örökös tartományokbeli tisztek (Mayrhoffer, Prezner, Máderer) kezén van; az egyes sóbányák, -kikötők, -lerakatok élén is ők állnak (csak a parajd-sófalvi bánya kivétel egy ideig, ahol 1712-ben és 1719-ben még székely a perceptor; 285 1726-ban és 1727-ben már ott is örökös tartományokbeli 286 ). Az a tendencia, amelyről már az 1690—1708 közötti kincstári igazgatás kapcsán is beszéltünk, s amelyről ott is hangsúlyoztuk — s most is —, hogy nem valami „Erdély-ellenes" vagy éppen „magyarellenes" irányzat, hanem felesleges bizalmatlanság és csoportérdekek keveréke, még a korábbinál is valamivel erősebben érvényesül a sóügyi igazgatásban. Az ércbánya-igazgatás élére 1711-ben kerül (Kölesérit váltva) Johann Franz Leopold Kropff. Akkor már jó két évtizede működik az ércbánya- és pénzverésügy
