Trócsányi Zsolt: Habsburg politika és Habsburg kormányzat Erdélyben 1690–1740 (Magyar Országos Levéltár kiadványai, III. Hatóság- és hivataltörténet 8. Budapest, 1988)
II. A második Habsburg-berendezkedés (1708—1730)
sen megvitatandó kérdéseket (adó stb., különösen a kincstári vonatkozásúak) előzetesen tárgyalja meg a cameralis repraesentanssal, s vegye tekintetbe annak észrevételeit, a rendeknek az országgyűlésen előadott hadellátási sérelmeit pedig menet közben. A Pecuniale csak az Udvari Kamarára és az Universalbankalitátre tartozik, Erdélyben tehát csak a cameralis repraesentansra. A periculum in mora esetében vagy olyan titkos kiadásoknál, amelyekről a főhadiparancsnok nem beszélhet részletesebben, a kifizetés annak felelősségére történik, az utalványt ő és a cameralis repraesentans írja alá (egyidejűleg felterjesztést téve az Udvari Kamarához). 243 Arról, hogy milyen volt aztán a főhadiparancsnok és a cameralis repraesentans tényleges munkakapcsolata, a Subdelegatio (Commissio) Neoacquistica történeténél számoltunk be. 1726-ban két instructio is szabályozta a Cameralis Directio működését. Az elsőt még Viechter kapta 1726. február 20-án. Ez meghatározta az igazgatóság szorosan vett személyzetét (a hadellátási főbiztoson kívül egy fogalmazó és négy írnok működött itt). A szerv munkarendjét úgy képzelte volna el, hogy a cameralis director és Uhlein hadellátási biztos az egyes szakági vezetők (só-,, ércbánya- és pénzverésügyi tisztek, a fiscalis director, az Apafi-jószágok administratora) bevonásával, üléseken tárgyalják meg az ügyeket. 244 Szólottunk már róla, hogy ez a munkarend ebben a formában nem valósult meg; egyes szakági vezetőket bevontak ugyan (hosszabb időre is) a Cameralis Directio munkájába, de olyan, a szakterületek igazgatásának működését rendszeresen ellenőrző tevékenységet nem végzett az igazgatóság, amelyet vártak volna tőle. A második 1726-i utasítás, amelyet a Viechter utódául leküldött Andlern kapott (1726. június 1-jei kelettel), lényegében csak Viechter 1726. február 20-i (és Haan 1721. június 30-i) instructiójának érvényben létét hangsúlyozta. 245 Az 1690 és 1708 közötti korszakban is, 1708 után ís a kincstári igazgatás országos irányítása mellett működött a kincstár főpénztára, élén a főpénztárnokkal (generális perceptor). Ezt a tisztséget 1708-tól erdélyi udvari alkancellári kinevezéséig Kászoni János töltötte be. Helyére 1714 elején, ideiglenesen, Macskási János került, 246 aki ez idő tájt nyerhette el a harmincadfelügyelőnek Bíró Sámuel guberniumi tanácsossá való előlépésével megüresedett tisztét. Feladatkörét 1714. január l-jén (feltehetően Haan által összeállított) instructiója szabályozta. A hozzá beérkezett kincstári jövedelmeket (ezeket arany- vagy ezüstpénzben kellett befizetni nála) jegyzékbe kellett hogy vegye, negyedévi kivonatokat kellett hogy készítsen róluk (3 hiteles példányban). Az év végén (az év lezárulta után 2 hónapon belül) számadásra volt köteles. A bevett összegeket nyugtázni tartozott; az év végi computuskor ezek helyett általános nyugtát kapott. Azokat a szerződéseket, amelyek alapján kifizetéseket tett, szintén tartozott megőrizni; a szász tizedek bérletéről szóló szerződést évente ki kellett hogy adassa magának, hogy aszerint tudja sürgetni ezek befizetését. Külön a lelkére kötötte még a zalatnai uradalom taxáinak és néhány speciális kincstári jövedelemnek (a szebeni görögök censusa, a besztercei harmincad bérösszege, a cigány rézkovácsok censusa, az oláhfalusiak és zetelakiak taxája) sürgetését. 247 Macskási helyére 1716-ban kerül, végleges kincstári főperceptornak, Kozma Kelemen, előzőleg az Erdélyi Udvari Kancellária
