Trócsányi Zsolt: Habsburg politika és Habsburg kormányzat Erdélyben 1690–1740 (Magyar Országos Levéltár kiadványai, III. Hatóság- és hivataltörténet 8. Budapest, 1988)
II. A második Habsburg-berendezkedés (1708—1730)
aránytalanul kisebb mértékben) — ezek az elemek vannak együtt, a korszak hatalmi struktúrájára nem kevéssé jellemző mértékben, ebben a kérdéskörben. A kereskedelempolitika egy további fontos részletkérdésére, az idegen kereskedőelemek jogvédelmére térve, itt sem találkozunk egyértelmű tendenciákkal. Haan 1712-ben 167 eléggé élesen a görögök és zsidók ellen foglal állást. A szebeni görög kereskedőtársaságot, amelynek tagjai a Rákóczi-szabadságharc alatt jórészt tönkrementek, sokan el is haltak, hagyná feloszlani és 666 RFt 40 krajcáros kincstári taxájukat is veszni, egyébként a görögöket, románokat s más, a Török Birodalomban lakó 168 kereskedőket inkább károsnak tartja az országra, mint hasznosnak (kevés és gyenge árut hoznak be, a jó Habsburg-ezüstpénzt a titkon behozott rossz pénzre váltják át, felvásárolják az aranyat, ezüstöt, más értékes árukat, s kicsempészik; ráadásul nem is költekeznek, hogy Erdélynek legalább így haszna lenne belőlük). A brassai görögöket ugyanolyan károsaknak tartja, mint a többi említett kereskedőket (annál is inkább, mert ezek csak adót fizetnek, kincstári taxát nem). A gyulafehérvári zsidókat szintén károsaknak véli; 169 úgy tudja, hogy mindenekelőtt kémkedéssel 170 és nemesfémcsempészettel foglalkoznak, s ha büntetés sújtja őket ezért, a temesvári pasához fordulnak védelemért. 171 A gyulafehérvári zsidó kolónia megszüntetésével Haan szerint a kincstár az általuk fizetett harmincadon kívül semmit nem veszít, az pedig „bagatel"; kincstári taxát nem fizetnek, adójuk kevés. Úgy látja, hogy a görögök és zsidók helyett 172 a bulgárok és örmények folytathatnák (az Udvari Kamara és az erdélyi főhadiparancsnokság védelme alatt) a kereskedelmet. Steinville jónak látja mindehhez hozzáfűzni: amennyiben a károsnak ítélt kereskedőket nem akarják egyenesen kiutasítani [!], évi taxát kell tőlük szedni az adó mellett. 173 Az Udvari Kamara, 1712. december 24-i válaszában, lényegében helyesli Haan állásfoglalását, csak tapintatosabb eljárásra utasítja: a kincstári igazgatás figyeljen rá, hogy új tagok ne lépjenek be a megfogyatkozott szebeni görög kereskedőtársaságba, így az apránként egészen elfogy. A zsidókra pedig vessenek magas taxát, ha nem kell attól tartani, hogy azok a töröknél tesznek panaszt, s az ellenlépéseket tesz. 174 A valóság aztán nem egészen úgy alakul, ahogy Haan javaslatai és az Udvari Kamara döntése után hihetnénk. A görögök végül is többé-kevésbé meg tudták tartani pozíciójukat Erdély kereskedelmében; a gyulafehérvári kiváltságolt zsidók szerepe fokozatosan eljelentéktelenedett ugyan, de nem szűnt meg. A bulgárok viszont nem váltották be a hozzájuk már a 17. század végi betelepedésükkor fűzött reményeket. A beköltözők száma eleve sokkal kevesebb volt a vártnál; a Rákócziszabadságharc viharai pedig alaposan szétszórták őket. Kiváltságolt alvinci kolóniájukon 1720 tájt mindössze 18 családfő él; ez a szám az 1730-as évekre is csak kb. 20%-kal nő meg. Új, az alvincinál erősebb bulgár telep alakult ki Déván; 1716ban 45 bulgár család lakik itt, 1721-ben 71 — hogy aztán számuk már az 1720-as években elkezdjen csappanni. Míg az erdélyi görögöknek láthatóan van bázisuk a Török Birodalom területén is, ottani üzleti kapcsolataik lehetővé teszik számukra, hogy állják az üzleti versenyt, az erdélyi bulgároknál ez hiányzik. Az alvinciakat 1700-i kiváltságlevelük védi, a dévaiakat csak az 1716. szeptember 10-én Steinville nevében (voltaképpen kincstári iniciálásra) kiadott védlevél. Az erdélyi bulgárok-
