Trócsányi Zsolt: Habsburg politika és Habsburg kormányzat Erdélyben 1690–1740 (Magyar Országos Levéltár kiadványai, III. Hatóság- és hivataltörténet 8. Budapest, 1988)

II. A második Habsburg-berendezkedés (1708—1730)

jelöltek az ország generálisságára a már guberniumi tanácsos, egykori kuruc generális Mikes Mihály (162 szavazattal), továbbá Csáky István és a már szintén guberniumi tanácsos Haller György, a reformátusoké két guberniumi tanácsos, Teleki László (130) és Wesselényi István, továbbá Bethlen László. A kincstartóságra a katolikusok, reformátusok és unitáriusok állítanak jelöltet — az evangélikusok távolmaradását feltehetően realitásérzékük indokolja: ők most a harmadik tanácsosi hely megszerzésére, Hoszman tanácsosságára koncentrálják energiájukat. A katolikusok jelölésében kétharmadrészt a generálisi jelölések variálódnak, a sorrend most: Haller György (142 szavazattal), Mikes Mihály és új emberként Kornis István. A református kincstartójelöltek ugyanazok, akik a generálisjelöltek, ugyanabban a sorrendben (Teleki László 122 szavazatot kap). Az unitárius jelöltek is ismert nevek: a már kinevezett guberniumi tanácsos Simon Mihály (45 szavazattal) és Bíró Sámuel, végül Dániel Ferenc. (Rendi rang és szaktudás viszonyára a mégiscsak szakismereteket kívánó kincstartói tisztre való jelölésben mi sem vet inkább fényt, mint hogy a jelöltek közül egyedül kincstári igazgatási tapasztalattal rendelkező Bíró Sámuel kevesebb mint az egyharmadát kapja Haller György szavazatainak.) Alig változik a kép a rendek elnökének tisztére való jelölésnél. Az evangélikusok itt sem állítanak jelölteket (feltehetőleg a kincstári jelölésnél ismertetett okokból, s talán azért is, mert az erdélyi országgyűlésnek a fejedelmek alatt sem volt szász elnöke). A katolikus jelöltek: Haller György (134 szavazat), Mikes Mihály és Mikola László; a reformátusok: a már ideiglenes elnök Wesselényi István (meglepő, hogy Halierénél kevesebb, 122 szavazattal), Teleki László és Szentkereszti András; az unitáriusok a kincstartói jelölésből ismert hármas: Bíró Sámuel (45 szavazattal), Simon Mihály és Dániel Ferenc.

80 A kardinális tisztségek betöltésének kérdése jó másfél évig húzódik. A már kialakult realitások azonban nem sok jót ígérnek. Seilern 1713 tavaszán nyilván a Birodalom katonai vezetésének a hagyományos erdélyi haderőről alkotott, bizonnyal lesújtó képe ismeretében kérdőjelezte meg az ország generálisa tisztségének létjogosultságát. Az Udvari Kamarának sem volt szándéka Erdéllyel kapcsolatban feladni az újból erősödő centralizáló tendenciákat. Az Erdélyi Udvari Kancellária 1715. április elején tárgyalta a Gubernium 1713. augusztus 10-i felségelőterjesztését a jelölésekről. Itt különös helyzet alakult ki. Kászoni János, a Kornis Zsigmond helyébe lépett új alkancellár, a Ministerialkonferenz in rebus Transylvanicis ülésére tartotta fenn votumát (ott ő képviselte a Kancelláriát), Simon Baussnern pedig írásban nyújtott be különvéleményt a Gubernium harmadik evangélikus (egyben szász) tanácsosi helye ügyében.

81 A többiek a két üresen hagyott tanácsosi helyről úgy vélekedtek, hogy a katolikus és református rendek igénye nem alaptalan: 1. az Alvincziana Resolutio kimondja, hogy amennyiben az unitárius és evangélikus felekezetből nincs három megfelelő személy guberniumi tanácsosnak (és királyi táblai ülnöknek), e tisztségek a katolikusok és reformátusok soraiból töltendők be. A Kancellária értelmezése szerint a megfelelőséget az evangélikus jelölteknél nemcsak a képességek, hanem a vagyon és származás alapján is meg kell ítélni. 2. Jogos az az igény, hogy minél szélesebb