Trócsányi Zsolt: Habsburg politika és Habsburg kormányzat Erdélyben 1690–1740 (Magyar Országos Levéltár kiadványai, III. Hatóság- és hivataltörténet 8. Budapest, 1988)

II. A második Habsburg-berendezkedés (1708—1730)

Birodalom vezetőit az erdélyi belpolitika a kincstári érdekeket, ill. az ellenreformáció érdekeit kivéve szerény mértékben érdekli. Lényegében alappal számíthat rá. De arra is, hogy az ellenreformációs nyomás erős lesz. Mikor 1712 májusában valamennyi felekezet követeket küld fel Bécsbe a új politikai struktúra kialakítása ügyében, a katolikus rendek (ellentétben a többi felekezetekkel, amelyek a Diploma Leopoldinum megerősítését sürgetik), arra hivatkozva, hogy a Diploma számos pontja ellenkezik I. Lipótnak és I. Józsefnek a katolikus vallás javára kiadott resolutióival, az uralkodóhoz küldött követük (Kászoni János), ill. bécsi ágensük útján sürgetik a Diplomának a katolikusokat sértő pontjainak eltörlését s a számukra kedvező resolutiók végrehajtását. Gyakorlati intézkedésként pedig azt várják, hogy az elhalt református gubernátor helyébe katolikus kerüljön, más főtisztségekre is arra érdemes katolikusok; ha egy tisztség megüresedésekor nincs megfelelő református, mindig katolikus kerüljön e helyre; egy ítélőmester mindig katolikus legyen. Azok a katolikus személyek pedig, akik még I. Lipóttól nyertek tisztséget, de Rákóczi-pártiság vagy annak gyanúja miatt elvesztették ezt (Csáky István, a kuruc generális Mikes Mihály, a bécsi ágensnek adott utasítást a katolikus rendek nevében aláíró Jósika Gábor, továbbá Apor Péter és Boér Ferenc) újabb jelölés nélkül nyerjék vissza tisztüket.

63 Az 1712 novemberében összeült országgyűlésnek először a guberniumi tanácsosi tisztségekre kell megtenni a jelölését. A református és katolikus rendek közül 12-12 személyt jelölnek, az unitáriusok közül csak 6-ot, evangélikust egyáltalán nem, tekintettel arra, hogy két tényleges tanácsosuk van (Andreas Teutschot is ideszámítva, akinek azonban, mint jeleztük, csak ígérete van arra, hogy a Gubernium helyreállításakor megkapja a szász comesnek járó tanácsosságot). A reformátusok listavezetője Wesselényi István, a Deputatio elnöke (171 szavazattal), őt Bethlen László, Kemény László és a két Teleki (Mihály és László) követi 169-164 vokssal; a továbbiak között ott van a két Naláczi (Lajos és András), a II. Rákóczi Ferenc erdélyi kormányzatában jelentős szerepet vitt Barcsai Ábrahám, Bánffy gubernátor György fia. A katolikus jelöltek között a legtöbb szavazatot (171-et, mint Wesselényi) a Haller család ekkori exponense, György, továbbá Csáky István kapott; közvetlenül mögöttük a kuruc generális Mikes Mihály és a kuruc-gyanús Jósika Gábor áll, s csak őket követi a két Kornis (különös módon István egy szavazattal megelőzi bátyját, az alkancellárt, aki így csak a hatodik a katolikus jelöltek között). Mikola László utánuk foglal helyet a sorban, mögötte a szintén a régi nagyarisztokráciába tartozó, de volt Rákóczi-párti Pettki Dávid következik. Az unitáriusok listavezetője Bíró Sámuel (láthatólag változatlanul tekintély, a főbiztosválasztásnál elkövetett botlása ellenére) 138 szavazattal, őt Dániel Ferenc, majd Sándor Gergely követi; az ötödik helyen találjuk Simon Mihályt.

64 A református és katolikus jelöltek között nyilvánvaló a nagyarisztokrácia preponderanciája (két-két Bethlen, Teleki, Haller, Kornis és Jósika, továbbá Wesselényi István, Csáky István, Mikes Mihály, Pettki Dávid, az ifjabb Bánffy György), a többiek zöme rangban és vagyonban közvetlenül utánuk következik. Élesen elüt tőlük az unitárius jelöltek csoportja, a három jelentős kormányhivatalnok-egyéniséggel (Bíró, Sándor Gergely, Simon) s a másik három birtokos