Trócsányi Zsolt: Habsburg politika és Habsburg kormányzat Erdélyben 1690–1740 (Magyar Országos Levéltár kiadványai, III. Hatóság- és hivataltörténet 8. Budapest, 1988)
II. A második Habsburg-berendezkedés (1708—1730)
fiát, Istvánt, az elhunyt gubernátor fiát, Bánffy Dénest, Bethlen Lászlót, meglepő, bár nem érthetetlen módon két Naláczit (Lajost és Andrást) s az Apafi-korból ismert, bár központi szerepet ott sem játszó Pernyeszi Zsigmondot. Az evangélikusok között csak Andreas Teutsch jeles személyiség, ekkor szebeni polgármester, később szász comes, képzett, tehetséges személyiség, majdan a pietizmus határozott pártfogója egyházában. Az unitáriusok egyike a már többször említett Sándor Gergely. Régi nagyarisztokraták (a Kornisők, Haller, Mikola, Bánffy, Bethlen), különböző pályákon felemelkedett főurak „második generációs" fiai (a Telekiek, Nalácziak), az Apafi-korból ittmaradt, tapasztalt, de nem jelentős személyiség (Pernyeszi), feltörekvő majdani nagyságok (Kászoni, Sándor) és a későbbiekben eltérő méretű pályákat futó szász patríciusok keveréke ez a névsor, amelyből az uralkodó kell majd hogy kiválassza a 16 személyt. A Gubernium megmaradt tagjai közül senkit sem jelöltek; nyilván az Apafi kori gyakorlat alapján biztosak voltak benne, hogy a guberniumi tanácsosok rangjuk révén tagjai lesznek az új testületnek. A Gubernium azonban (1709. május 8-án az Erdélyi Udvari Kancelláriának írt levelében), jelezvén, hogy várta volna, s kéri is legalább részben való újrafelállítását, a Deputatio létrehozása esetére kéri a három tanácsos rangjának és tekintélyének biztosítását, legalább az Apafi kori formában: tanács és Deputatio közös ülése esetén csak a tanácsosok üljenek az asztal mellett, a többiek távolabb. A határozatokat pedig a Gubernium neve alatt adják ki (ezzel jelezve annak újraszervezésének szándékát). 7 Az Erdélyi Udvari Kancelláriának a rendek és a Gubernium állásfoglalását, továbbá az unitáriusok sérelmi iratát (kifogásolták, hogy közülük csak két személyt jelöltek) kellett mérlegelnie saját álláspontja kialakításához. Alaptalannak tartotta a Guberniumnak azt az érezhető aggályát, hogy a Deputatio felállítása amannak megszüntetéséhez vezet; a Deputatio erősítését tartotta fontosabbnak. Elvetette a Gubernium ülésrendjavaslatát is, arra hivatkozva, hogy a Ministerialkonferenzeken a jelenlévő udvari kormányhatósági képviselők egyazon asztalnál ülnek a miniszterekkel. Abban alighanem ismét Szentkereszti állásfoglalásának hatását kell látnunk, hogy orvoslandónak tartotta az unitáriusok kérelmét (a Diploma Leopoldinumra is tekintettel, arra is, hogy e felekezetben is vannak a Deputatio tagjaiul alkalmas középbirtokos nemesek, s végül attól tartva, hogy más felekezetekben is félelem kél: ami egy nem katolikus felekezettel megesett, az a többivel is megtörténhet). 8 Az uralkodó döntése (feltehetően a Ministerialkonferenz in rebus Transylvanicis egy, nem ismeretes állásfoglalása nyomán) a kancelláriaitól némileg eltérően született meg 1709. augusztus 10-én. A Gubernium megmaradt tagjai félelmeinek eloszlatására őket is besorolta a Deputatióba (a megfelelő felekezet első, ill. első két helyén); az ülésrend kérdésében (ami a rangrendé s némileg a Gubernium külön létéé is) úgy döntött, hogy a tanácsterem asztalának fején foglaljanak helyet a guberniumi tanácsosok. A katolikusok közül így a Deputatióba került Haller István guberniumi tanácsos és a rendek elnöke, Jósika Gábor (kifejezetten vonzó például más, a császár hűségére visszatérő volt kurucoknak), Haller György és Kornis Zsigmond. A Deputatio református tagjai: Wesselényi István, Teleki
