Trócsányi Zsolt: Habsburg politika és Habsburg kormányzat Erdélyben 1690–1740 (Magyar Országos Levéltár kiadványai, III. Hatóság- és hivataltörténet 8. Budapest, 1988)
III. rész Három Habsburg-berendezkedés Erdélyben
cián 424 kerülnek szembe a konkrét követelések (annak előzetes leszögezésével, hogy a székely natio kiváltságai, ill. a nemesség adómentessége sértetlenek maradnak, ugyanez áll a három natio uniójára és az 1692-i — 1693-ban megerősitett — adóügyi accordára; így a szász natiónak csak arra marad joga, hogy szerényen és testvérileg kérhessen más natióktól változatásukat). A vármegyék azt várnák el a székelyektől, hogy a hadiadó 1/7-ét, az erődítési és rendkívüli kiadások 1/5-ét vállalják; a szászok a hadiadó 1/5-ének, a rendkívüli adó 1/3-ának felvételét várnák el a székelyektől — azok viszont csak a rendes és rendkívüli adók 1/10-ét ígérik (kb. ennyi is a szokásos adóterhük az 1690 utáni időszakban), ezt is protestatio mellett. A vármegyék erre felajánlják 100 porta adójának átvállalását a szászoktól — így az arány 1100: 1300 lenne. A szászok viszont csak a hadiadó 1/4-ét és az erődítési kiadások, valamint a rendkívüli adó 1/3-át vállalnák. 425 Megegyezés sem ekkor, sem az 1702. május 25—26-i újabb tárgyalásokon nem jön létre. 426 Az összeírás eredménye talán megoldást hozna; addigra azonban kitör a Rákóczi-szabadságharc, a kérdés le kell hogy kerüljön a napirendről, közben a hadműveletek alaposan felkavarják Erdély népesedési viszonyait, az adózók anyagi helyzete is ezek szerint változik. 1708 után az adórendszer módosítását célzó erőfeszítéseket is újra kell kezdeni. Az adó igazgatásában az Apafi-korszak hagyománya folytatódik. Míg a fejedelmi kor jó részében (elsősorban Bethlen Gábor és a két Rákóczi György idejében) az adó közvetlenül a fejedelmi kincstárba folyt be, 1657-tel megjelennek a rendes és a különböző rendkívüli adók, sarcok stb. perceptorai, s ez a gyakorlat fennmarad a későbbiekben is. 1690 után ennek a gyakorlatnak kellett folytatódnia, annál is inkább, mert a kincstári jövedelmek helyzete jó ideig teljesen bizonytalan volt, a rendkívül súlyos adók kezelését el kellett választani azoktól, nagyobb (és elkerülhető) károk elkerülése végett. Az adó főpénztárnokait a rendek választják. 1691 decemberében Horváth Miklós kerül e tisztségbe, 427 az 1692. szeptemberi— októberi gyűlésen ő és Horváth Ferenc. 428 1 694-ben és 1695 elején Christoph Sámuelt találjuk e funkcióban. 429 Az 1695. decemberi—1696. januári országgyűlés (II. tc.-ével) Markó Istvánra bízza az adó kézhezvételét. 430 Az 1696. októberi— novemberi országgyűlésen (a X. tc. értelmében) lesz generális perceptor a naplóíró id. Vass György. 431 1698-ban az adót, a sürgősség miatt, közvetlenül az országos főbiztos kezéhez kell fizetni. 432 Egy rendkívüli adó perceptora 1699-ben Rácz István. 433 Az 1701/1702-i katonai évben Luczai László az adó generális perceptora. 434 A Rákóczi-szabadságharc idején, adónak és kincstári jövedelmeknek egyaránt a hadellátást kellvén szolgálni, ezek a kincstári főpénztárnok kezéhez folytak. Számvétel az adóról 1690-től 1697 elejéig egyáltalán nem folyt. Csak az 1697. márciusi—áprilisi országgyűlés küldött aztán ki (XXI. tc.-ével) számvevőket: a tekintélyes kormányférfi Sárosi Jánost, a leendő országos elnök Haller Istvánt és melléjük Boér Ferencet és (a feltehetően szász) Nyúl Keresztélyt az 1691 óta kivetett adókról (továbbá a rendek által Máramaros megyének és Kővárvidéknek kölcsönadott 33 ezer, ill. 18 ezer forintról) való számvételre. 435 A számvétel eredménye nem ismeretes; meggondolásokat ébreszthet azonban iránta az a tény,
