Trócsányi Zsolt: Habsburg politika és Habsburg kormányzat Erdélyben 1690–1740 (Magyar Országos Levéltár kiadványai, III. Hatóság- és hivataltörténet 8. Budapest, 1988)

III. rész Három Habsburg-berendezkedés Erdélyben

képzésével, ipari központokká fejleszthetők. Erdély, kedvező földrajzi helyzete révén, egyaránt letevő- és vásárhelye lehet az észak—déli és a kelet—nyugati nemzetközi kereskedelemnek. Monopóliummal rendelkező erdélyi külkereskedelmi társaságot kell tehát létrehozni. Ez csak nagykereskedelemmel foglalkoznék. Nem kellene kirekeszteni a társaságból a görög kereskedőket (pénzükre szükség volna a vállalkozáshoz); két-három zsidó kereskedőt is be kellene vonni az üzletbe. A társaság a kereskedelemhez szerezze meg a sóbányák és a harmincad bérletét, majd más bányákét is (a higanyt is beleértve). Kiviteli cikkei a só, a marha, ökörbőr, juh, ló, viasz és higany legyenek; de nyugatról és északról posztót, szőr- és selyemanyagokat, egyéb finom textíliákat, fűszert, cukrot, prémeket, fegyvereket, rezet, ónt és vasat hozzon, keletről finom textíliákat és bőröket, drágaköveket és gyöngyöt, szőnyeget, gyapotot és gyarmatárut. A memorandum megállapodást javasol a bécsi kereskedőkkel a külkereskedelem mennyiségét és minőségét illetően. Bethlen koncepciójába tartozik az eddigi fő észak—déli, ill. kelet—nyugati kereskedelmi útvonalak Erdélybe, ill. a Habsburg Birodalomba való terelése. A tervezetet I. Lipót leküldi megvitatásra az 1703 tavaszán tartott erdélyi országgyűlésre. Az egy tekintélyes bizottságnak adja ki véleményezésre (elnöke Keresztessi Sámuel, az országgyűlési és királyi táblai elnökségtől elütött guberniumi tanácsos, tagjai közt ott van Vass György, Pekry Lőrinc, Bethlen Sámuel is). A bizottság mintegy felelevenítené az 1695-i marhakereskedelmi tervet (marhakereskedelmi monopólium Erdélyből a társaság tagjai számára, elővásárlási joggal, a havasalföldi és moldvai marhára). Helyeselné a harmincadok bérbevételét. Behozatali tilalom alá vetné azokat a termékeket, amelyek Erdélyben is megteremnek. Erdélyben is termeltetne dohányt. Helyesnek tartaná, hogy a mesteremberek ne folytassanak mezei és szőlőmunkát.

369 Komoly aggályai is voltak azonban a tervvel szemben. Ilyen vállalkozáshoz — fejtegette — legalább 100-200 ezer forint tőke kellene, Erdély pedig biztos nyereségre is jó, ha 30 ezret adna össze, és biztos nyereség itt nem várható. Feltéve, de meg nem engedve, hogy e kereskedelemnek lenne haszna, ez csak pár évig tartana — a biztos vagyont pedig senki sem adja ki bizonytalan nyereségért. De önbizalma sincs e tevékenységhez az országgyűlési bizottság tagjainak: a Bethlen Miklós tervében említett angolok, hollandok, németek „hajlandók" a kereskedelemre, vannak benne tapasztalataik — Erdélyben pedig az, akinek pénze van, nem tud kereskedni, „mivel Nemzecségünkbül nem volt soha kereskedeő"; így a kereskedelemhez értő más nemzetek „rettenetesen megcsalnak" őket, és aztán nehéz volna velük Angliában pereskedni. Nem hiszik, hogy Erdély biztonsággal „vaghja az fejszét illy nagj Czégéres Commerciumban". Egy ilyen vállalkozáshoz elnök, tanács és ügyintéző tisztviselők kellenek, s a bizottság itt, éles személyes vágást adva Bethlen Miklósnak, a nádorierdélyi sókereskedelem példájára hivatkozik, amelynél a nagy adminisztratív apparátus fenntartása elvitte a hasznot. Nem helyeslik hát „a nagy ligájú idegen Nemzettel való Commerciumot". Hozzák be az angol kereskedők Erdélybe áruikat, az erdélyi harmincadon fizetve a vámot — javasolják —, s adják a bécsi áron.

370 Az erdélyi rendek bátortalansága (és Bethlen Miklós ellenfeleinek személyes gyűlölete) megbuktatta tehát a tervet, mielőtt esetleg a Habsburg