Trócsányi Zsolt: Habsburg politika és Habsburg kormányzat Erdélyben 1690–1740 (Magyar Országos Levéltár kiadványai, III. Hatóság- és hivataltörténet 8. Budapest, 1988)
III. rész Három Habsburg-berendezkedés Erdélyben
arany- és higanyváltásban szükséges-e új módszerek bevezetése. Tájékozódnia kellett róla: hogy lehet rendbe hozni az erdélyi pénzverésügyet? Thavonathnak felhatalmazása volt a helyben, azonnal intézhető ügyek ellátására (utólagos jelentéstétel kötelezettségével). A kincstartót is meg kellett hallgatnia ezekben, ha ez nem volt aggályos vagy veszélyes (hogy annak és a Guberniumnak — figyelmeztette az instructio Thavonathot — ne legyen oka panaszra a mellőztetés és bizalmatlanság miatt). Súlyosabb ügyekben előzetesen ki kellett kérnie I. Lipót vagy az Udvari Kamara döntését. Thavonath és Eckhler azonban (1699. július 30-i kelettel, szintén az Udvari Kamaráról) kapott egy második, titkos instructiót is az erdélyi kincstári jövedelmek egészének felderítésére, amelyek helyzetével az Udvari Kamara bevallottan nem volt tisztában. 275 A sójövedelmekről az Udvari Kamara úgy vélekedett, hogy Erdélyben a só értékesítése rosszul történik, azt pedig nem tudni pontosan: hogy folyik ott a bányák művelése, mennyi a só vágók fizetése; azzal a kérdéssel kapcsolatban, hogy hova továbbítják a bányákból kikerült sót, a csempészés gyanúja merül fel; a tengelyes és marosi sószállításról sincs világos képe a központi kormányzatnak. Thavonathék — rendelkezett az Udvari Kamara — tájékozódjanak Aportól és Száva sóbánya-felügyelőtől a sóügy állásáról, de tőlük aligha fogják megkapni a szükséges információkat (az Udvari Kamara értesülése szerint Apor maga is érdekelt a magyarországi sócsempészésben, az újgazdag Száva pedig a saját hasznát keresi, nem az uralkodóét). A biztosok tehát bármi úton tudják meg: mik a főbb sóügyi visszaélések, ki részes bennük a leginkább, Száva hogy működik, Nombsy sókereskedelmi biztos hűen jár-e el szolgálatában, s mik a teendők a sószállítás (különösen a Szamos-hajózás) ügyében? Minderről időnként tegyenek véleményes jelentést vagy javaslatot az Udvari Kamarának. Külön feladatuk volt e téren a Bálványosváralja mellett állítólag található gazdag sólelőhely felderítése, amelyet Bánffy gubernátor hír szerint cserével szerzett meg Apafitól. Ennek visszaszerzésén kellett ügyködniük. 276 Az erdélyi harmincadjövedelmek ekkor Bánffy gubernátornak és a kincstartónak voltak bérbe adva. Bár I. Lipót ezt a bérletet inkább kegyelmi ténynek és remuneratiónak szánta — hangoztatta az utasítás —, a szerződés mégis sérelmes a kincstárra. Az Udvari Kamarának ti. nem volt tiszta képe az erdélyi harmincadjövedelmekről. 277 Thavonathék tehát nyilvánosan és titkosan egyaránt tájékozódjanak a harmincadügy egészéről, a harmincadhelyekről, az erdélyi vectigalról (arról is, mennyire tartják be ezt, hogy történik a harmincad behajtása). Az Udvari Kamara jelezte biztosainak: Bíró Sámuel harmincadfelügyelő sokat mondhat ezekről, ha akar, de óvatosan járjanak el vele szemben, és ne csak tőle tájékozódjanak. A tizedjövedelmek esetében az Udvari Kamarának még inkább szüksége volt a tájékozódásra. Lényegében csak azt tudta róluk, hogy a tized Erdélyben az adott időszakban fejedelmi jog, de azt már nem, hogy mi és hogyan van belőlük bérbe adva; azt sem: hogy lehetne jobban gazdálkodni velük. A biztosok dolga volt
