Trócsányi Zsolt: Habsburg politika és Habsburg kormányzat Erdélyben 1690–1740 (Magyar Országos Levéltár kiadványai, III. Hatóság- és hivataltörténet 8. Budapest, 1988)
III. rész Három Habsburg-berendezkedés Erdélyben
ellen. Erre a legalkalmasabb maga a nádor, Eszterházy Pál, akivel hamar megszületik erre nézve a megállapodás. 235 A nádor viszonylag szerény részesedésért, évi 15 ezer RFt-ért adja a nevét az üzlethez. 236 Eszterházy nádor és az Udvari Kamara szerződése 1694. április 18-án jön létre. A nádor (azaz rajta keresztül Oppenheimer) 250 ezer forintot kölcsönöz a kincstárnak, és vállalja a só utáni szokásos harmincadot és a 2 kősónkénti 25 garas felárat; azt is, hogy a sót a Magyarország különböző részein szokásos árakon árusítja. 237 Ennek fejében appaldóba kapja a magyar sókereskedelmet. Az erdélyi sóbányákból 300 ezer darab (egyenként 70-80 fontos) kősót szállíthat Magyarországra, s ezt a Szepesi Kamara területi hatáskörébe tartozó megyéken kívül bármikor szabadon árusíthatja. A RFt bécsi és magyarországi árfolyama (52,5, ill. 60 kr) közti különbségre való tekintettel a kincstár további 25 ezer kősót enged át Eszterházynak. Ez a só mentes a belső vámok alól. A nádor szabadon jelölheti meg a sóeladás helyeit, s választhatja ki az értékesítéssel foglalkozó személyzetet. A bérlet lejártával neki van elsőbbsége új bérletre. 238 Ezzel azonban a kérdés még nem zárul le. Az erdélyi vezető elit, amely 1693-ban nem merte vállalni a sójövedelmek bérletét, 1694 augusztusában maga is fantáziát lát az erdélyi sóval való kereskedésben. Arra nem lát lehetőséget, hogy Eszterházyt (azaz — Erdélyben is ismeretes — Oppenheimert) elüsse az üzlettől. így azt kéri, hogy Erdély (Eszterházyval azonos feltételek mellett) szintén 325 ezer kősót szállíthasson Magyarországra. A 650 ezer kősó eladásáig Eszterházy és az erdélyiek azonosan részesedjenek a haszonból — kéri a Gubernium. A sókereskedelem irányítóit az Eszterházyval való megállapodás alapján jelöljék ki, de Erdélyen belül ezt ne idegenek végezzék. A 650 ezer kősó eladása után pedig az 1690 előtti helyzet állítandó vissza. 239 Az Udvari Kamara jónak látja engedni. Erdély bekerül a sókereskedelmi vállalkozásba, lényegében az Udvari Kamara és Eszterházy közötti megállapodás feltételei szerint. 240 Erdély részéről a sókereskedelmet Bethlen Miklós kancellár irányítja. 241 A nádori-erdélyi társaság működése azonban nem zavartalan. Erdélyben Apor István kincstartó intéz 1696 őszén éles támadást a vállalkozás ellen. Az Udvari Kamara 100 ezer tallért rendelt az erdélyi sóbányák művelésére — írja a Guberniumhoz és a rendekhez intézett emlékiratában —, ő azonban ebből 2 év alatt nem kapott kézhez 6 ezer forintnál többet Vorstertől, ill. annak alárendeltjétől, Huebertől. Azt várja el, hogy a Gubernium és a rendek találjanak rá módot: kapjon pénzt a sóvágásra és a bányák felszerelésére, hogy a nemesi sót ki tudja adatni. A felszerelések rendbehozatalához legalább 40 ezer forint szükséges. Arra is utal, hogy a fejedelmi adományok alapján kősó-deputatummal rendelkező egyházi személyek is csak akkor kaphatják meg ezt, ha pénz van a sóbányák művelésére. A só-deputatummal rendelkező világiakat pedig éppen arra kéri, hogy eszközöljenek ki az uralkodótól rendelkezést ennek készpénzben vagy természetben való kiadására — ő készségesen végrehajtja ezt. 242 Az Apor és Bethlen Miklós közti feszült viszonyt (amely ez időszakban az átlagosnál is rosszabb) tekintetbe véve elképzelhető, hogy emlékiratában sok a személyes élű túlzás. Az azonban tény, hogy a sókereskedelmi ügylettel kapcsolatban folyamatos az erdélyi rendek
