Trócsányi Zsolt: Habsburg politika és Habsburg kormányzat Erdélyben 1690–1740 (Magyar Országos Levéltár kiadványai, III. Hatóság- és hivataltörténet 8. Budapest, 1988)
II. rész A Subdelegatio (Commissio) Neoacquistica (1719—1745) és erdélyi hatásköre
adott része megfelelő időközönként utalványozandó, Haan pedig egyelőre maradjon Gyulafehérvárott (ott van a kincstári főpénztár, a pénzverőház és közvetlen közelében a marosváraljai sókikötő) — ha hivatali ügyei és egészsége engedik, tartózkodhat Virmont mellett is. A Gubernium és a kincstári országos igazgatás (oly gyakori) vitáinak csak 1719ben van nyoma a bizottság ügyintézésében. Haan 1719 első felében azzal vádolja a Guberniumot, hogy az csak szavakban ad meg minden támogatást a kincstárnak: semmi sem történt a harmincad- és a bányaügy javítására vonatkozó javaslatokkal, elhalasztották az Apafi-hitelezőkkel való elszámolást, 73 úgy tűnik, hogy Fogarasvidéket a túlzott adóztatással előre megfontoltan tönkre akarják tenni, egy perben, amelyben a királyi tábla a fiscus javára döntött, a Gubernium ellenkező ítéletet hozott, a dévai bulgárokon és a szamosújvári örményeken, mentességeik ellenére, behajtják az adót. A bizottság 1719. június 30-án csak arra utasítja Haant, hogy azokat a kérdéseket, amelyekben a Gubernium nem adott pozitív választ, vagy elnapolta az ügyet, a maga idejében és rendjén vegye elő, s (szükség esetén a főhadiparancsnok segítségét is igénybe véve) képviselje a kincstár érdekeit. Most már a kincstári és katonai igazgatás szakágaira térve, a kincstári igazgatás ágazatai közül vegyük előre a birtokügyeket. Ismeretes, hogy az uralkodó nevében történő birtokadományozás az Udvari Kamara állásfoglalása alapján történt. Nos, az erdélyi birtokadományozási ügyekből nagyon kevés jutott a bizottság elé. 1719ben szerepel itt Thoroczkai János kérése egy adomány iránt; 74 Haan teljesíthetőnek találta, s a bizottságnak sem volt kifogása az adományozás ellen. 75 1726-ben Szentkereszti András guberniumi tanácsos és ítélőmester kéri bizonyos denunciált fiscalitasok egyharmadát, s emellett, többek között, érdemeire tekintettel, uralkodói kegyet, ami általában bizonyos összegű birtok adományozása volt. A bizottság az első kérést teljesíthetőnek tartotta, az uralkodói kegy ügyét azonban függőben tartani vélte, azzal az indokolással, hogy Szentkereszti ugyan érdemes személy, de már korábban is nyert különböző uralkodói kegyeket. 76 1727. december 18-án egy erdélyi birtokvásárlási ügy került a bizottság elé. Ez a néhány ügy tekinthető egyszerű birtokügynek (bár Szentkeresztié, tekintettel rangjára, már nem teljesen annak); a többieknél (számuk szintén csekély) egyéb tényezők is belépnek. 1720-ban kétszer is foglalkozik a bizottság a Rákócziszabadságharc emigrációba ment tagjai megnotáztatásával, ill. megkegyelmeztetésükkel kapcsolatos birtokügyekkel. Előbb, 1720. január 7-én Káinoki Mihály birtokainak ügye kerül elébe. Káinoki vissza kívánt térni az emigrációból, s 1719ben személyére kegyelmet is nyert. Az Erdélyi Udvari Kancellária azzal közölte ezt (1719. július 21-i átiratában) az Udvari Kamarával, hogy Káinokinak visszaadhatok volnának elkobzott jószágai is. Az Udvari Kamara Haantól kért véleményt. Az jelentette, hogy a birtokok értéke mindössze 922 RFt, és oly rossz területen fekszenek, hogy készpénzen sem adhatók el, adományozásra sem alkalmasak, tehát visszaadhatok volnának Káinokinak. A bizottság egyetértett Haannal, s ily értelmű felségelőterjesztést látott jónak. 1720. május 13-án ellenkező értelemben foglalkozhatott kuruc emigráns birtokügyével. A megnotázott Cserei János elkobzott ágostonfalvi és bölőni jószágát testvére, Cserei Mihály az 537 RFt 30 kr-os li* 163
