Trócsányi Zsolt: Habsburg politika és Habsburg kormányzat Erdélyben 1690–1740 (Magyar Országos Levéltár kiadványai, III. Hatóság- és hivataltörténet 8. Budapest, 1988)

I. rész A Ministerialkonferenz in rebus Transylvanicis

által felégetett észak-erdélyi (Kolozs, Doboka, Belső-Szolnok megye és Besztercevidék) falvak adómentesítését (1718. december 27.). III. Károly döntése: „piacet". Két ízben (1720. február 11-én és feltehetően 1724-ben) foglalkozott az évtizedekig húzódó Teleki—Nádasdy-perrel. Végül 1722. március 6-án tárgyalta az erődítések közelében erdőt birtoklóknak a Gubernium által felterjesztett panaszát, amely szerint a várőrségek minden ellenszolgáltatás nélkül élik fel ezeket az erdőket. A birtokosok azt kérték, hogy a szomszédos fiscalis erdőkből juttassanak fát a katonaságnak. A konferencia a főhadiparancsnoktól kívánt tájékoztatást kérni. III. Károly hozzá is járult ehhez. * Összegezve a Ministerialkonferenz 1715 és 1740 közti hatásköréről elmondottakat, megerősítve látjuk korábbi nézeteinket arról, hogy Erdély ebben az időszakban a Habsburg Birodalom központi kormányzata szempontjából elsősorban katonai tekintetben bír érdekkel — mint a Birodalom keleti, elsődlegesen a töröktől visszaszerzett közép- és dél-magyarországi területeket fedező védbástyája. Birodalmi érdeknek tekintik minél magasabb adó biztosítását a kis országból, rövid idő alatt elfeledkezve arról; mily döntő tényező volt Erdély mértéktelen adóztatása abban, hogy az ország rendjeinek és köznépének nagy többsége Rákóczi mellé állt. Ugyanilyen birodalmi érdeknek számított a fokozatos, legnagyobbrészt nem drasztikus ellenreformáció. Mindezeken túl a konzervatív konszolidáció érvényesült a kormány hatósági tisztségek betöltésével — egyebütt is. Mivel foglalkozott ti. a Konferenz a tárgyalt közel 26 évben? A Pragmática Sanctio és a Partium ügyében az érdemi döntések nem itt születtek. Az országgyűlés ügyei több vonatkozásban merültek fel itt (időpontja, helye, királyi biztosa, a királyi propositiók); az alapkérdés azonban mindig az adó kérdése volt, elsősorban összegéé és csak emellett ennek jobb elosztásáé. Ez az összeg pedig (a deperditát, a discretiókat stb. most nem számítva) békeidőben is majd másfélszerese annak, amit a Diploma Leopoldinum háború esetére engedélyezett. Nem vitatható el a konferenciától az egyes natiók terhei egyensúlyba hozásának szándéka — ennek eredményessége már igen. Az adóról való számvétel esetében pedig csak a korszak végére éri el azt, ami a fejedelemség korában már megvalósult gyakorlat volt. Az ellenrefomációs politikát Erdély helyzetének megfelelő differenciáltsággal, bizonyos taktikus mértéktartással vitte a Konferenz, de igen következetesen. Gondoljunk a katolikus püspökség helyreállítására, a templomfoglalásokra, a katolikusok preferálására a tisztségek betöltésénél (elsősorban az Erdélyi Udvari Kancelláriánál), az apostasia elleni határozatra, a román vallási unió támogatására. Ugyanakkor valamennyi protestáns felekezetet sújtotta a templom- és iskolaépítések korlátozása, tanuló ifjaik külföldi útjainak megszorítása — az unitáriusokat pedig külön is az 1715-ben rájuk kimondott és szívós következetességgel végrehajtott ítélet. Igaz, a konferencia valláspolitikájánál fel kell figyelni egy motívumra, amely, ha szerényen is, de némileg előlegezi III. Károly utódainak valláspolitikáját: a király