Trócsányi Zsolt: Habsburg politika és Habsburg kormányzat Erdélyben 1690–1740 (Magyar Országos Levéltár kiadványai, III. Hatóság- és hivataltörténet 8. Budapest, 1988)

I. rész A Ministerialkonferenz in rebus Transylvanicis

Sorozatosan foglalkozott a konferencia erdélyi törvényhatósági főtisztségek betöltésének ügyeivel is. Ezek közül itt is csak azokat ismertetjük, amelyek nem voltak rutinjellegűek. Az ellenreformációs érdek taktikus érvényesítése figyelhető meg az 1715. október 13-i konferencia e vonatkozású határozatában. Hét személyt javasolt új főispánul: 5 katolikust (köztük Mártonffi püspököt — Fehér megyébe — és Kornis Istvánt) és 2 reformátust. Ugyanakkor ajánlja kővári főkapitányul Teleki Mihályt, továbbá Közép-Szolnok, ül. Doboka megye főispánjául a még I. Lipót idejében kinevezett Wesselényi Istvánt és Bánffy Györgyöt. így már 5-5 az arány, de a reformátusok közül 2 nem újonnan kinevezett, 1 pedig viszonylag jelentéktelen törvényhatóság élére kerül. Unitáriusokról szó sincs a törvényhatósági főtisztségekre tett javaslatban. III. Károly jóváhagyja a határozatot. Ujabb katolikus erőgyarapodást jelent az 1720. február 11-i konferencia döntése. Mártonffi püspök guberniumi tanácsosságot nyervén, III. Károly egy korábbi döntése értelmében, amely meg kívánta szüntetni azt a fejedelmi korból átöröklődött gyakorlatot, hogy guberniumi tanácsosok egyben törvényhatósági főtisztséget is töltenek be, föl kellett adja Fehér megyei főispánságát (bár megyéje tartóztatta volna). Helyébe a konferencia a nemrég katolizált Sárpataki Mártont állította volna, aki a felekezetváltoztatás alkalmából felvette a „Keresztes" vezetéknevet, az Erdélyi Udvari Kancellária azonban felhívta rá a figyelmet, hogy Fehér megye az ország első megyéje lévén, a rangidős főispánt, Kornis Istvánt kell oda áthelyezni Küküllő megyéből, Sárpataki pedig a küküllői főispánságot kapja. A konferencia, majd az uralkodó elfogadta ezt. Különleges ügy kerül 1723. december 30-án a konferencia elé: Wesselényi István, a rendek elnöke azt kéri, hogy Közép-Szolnok megyei főispánságát tegyék örökössé családjában (fiágon, elsőszülöttségi rendben). A konferencia helyzete kényes: Wesselényi református, de nagy és friss érdemei vannak a Pragmatica Sanctio elfogadtatása körül. így a határozat egyrészt hangsúlyozza, hogy nem tanácsos örökössé tenni ezeket a tisztségeket Erdélyben,

385 különösen a nem katolikus családokban [!], mert így más, szintén érdemes főrendek vesztik el az ösztönzést az érdemszerzésre, Wesselényi István érdemeire való tekintettel azonban fiát alkalomadtán számításba kell venni. III. Károly jóváhagyja ezt. Wesselényi István hasonló nevű fia, akit a népnyelv a „gonosz" ragadványnévvel különböztetett meg apjától, a későbbiekben valóban elnyerte a főispánságot Közép-Szolnok megyében, amelynek legnagyobb birtokosa volt. (Unokája, id. Wesselényi Miklós már csak a megye adminisztrátorságát kapta meg élete utolsó éveiben, a magyar és erdélyi liberalizmus nagy vezéralakja, ifj. Wesselényi Miklós pedig csak kombinációba kerül az adminisztrátorságra, akkorra azonban a kormányzat már felfigyelt politikai beállítottságára.) Visszatérve a törvényhatósági főtisztségeknek a konferencia előtt megfordult ügyeire, a szerv 1727. április 28-i állásfoglalása és az uralkodó ezt jóváhagyó döntése alapján két nem érdektelen személyiség is jut törvényhatósági főtisztségre. Torda megye főispánságát Bornemissza János fia, Ignác (a majdani kincstartó) kapja, Udvarhelyszék főkirálybíróságát pedig Gyulaffi László, Bornemissza János utóda az Erdélyi Udvari Kancellária vezetésében. Az erdélyi vezető elit katolikus arisztokrata családjainak dinasztikus politikája jegyében váltotta fel (a konferencia 1729.