F. Kiss Erzsébet: Az 1848–1849-es magyar minisztériumok (Magyar Országos Levéltár kiadványai, III. Hatóság- és hivataltörténet 7. Budapest, 1987)

XIII. Vallás- és Közoktatásügyi Minisztérium

alapítványi jövedelmekből erre 1848-ban nem nyílt mód.

60 Kinevezésüket az általános rendezés idejére halasztották. Az alapítványok uradalmi alkalmazottai szintén nehéz helyzetbe kerültek: jövedelemcsökkenés miatt többüket elbocsátották, és állás nélkül maradtak.

61 1848-ban a vallás- és közoktatásügyi miniszter szükségesnek látta, hogy az új és nehezebb körülmények közé került alapítványi gazdasági ügyeket intéző minisztériumi osztály és segédhivatalok fölé egy eddig nem létezett főfelügyelőt nevezzen ki, aki a kerületekben eddig is működött közalapítványi gazdasági és erdészeti főtisztek, az uradalmi tisztviselők és a minisztérium, illetve a minisztériumi alapítványi és gazdasági osztály között közvetlenül a miniszter segítségére szolgál. A közalapítványi felügyelőt 1848. május közepén nevezte ki a miniszter Bucsánszki János személyében. Egy titkára volt, Tessedik Imre.

62 A főfelügyelő csak a gazdasági kérdésekkel, és annak esetleges reformjával foglalkozott: részben intézte a mindennapi ügyeket, részben célszerű javaslatokat várt tőle a miniszter a gazdaságok fejlesztésére. Ellenőrizte a kerületi és az uradalmi tisztviselőket, emiatt sokat utazott az országban. Elképzelhető, hogy az alapítványi birtokok állandó látogatásának szükségessége miatt létesítették ezt az állást: a felügyelő a minisztert képviselte, tehermentesítette. Eötvös legelőször a birtokok beutazását kérte a főfelügyelőtől a helyzet megismerése céljából. A prefektusokat összeírások készítésére utasította. A főfelügyelőnek új haszonbéri rendszert kellett volna kidolgoznia, amely kisebb területek hosszabb időre szóló bérbeadását tette volna lehetővé; erdőt az állam nem adott volna bérbe. Telepítési tervet, új gazdasági iskolák, mintagazdaságok felállítására vonatkozó javaslatot is kért a miniszter a főfelügyelőtől.

63 Még kevesebb változtatás történt az erdélyi katolikus alapítványok kezelésében. Ezek évi jövedelme 124000 Ft volt. Az állam hasznára alig maradt valami, mivel a kiadás 111 000 Ft-ot tett ki. Erdélyben nem külön pénztárak látták el e jövedelmi ág kezelését, hanem a magyarországi sorkívüli pénztárakhoz hasonlóan a kincstári főés az annak alárendelt só-, valamint harmincadi és uradalmi pénztárak. Miután 1848—1849-ben azt sem döntötték el, hogy ezek a magyarországi alapokkal együtt vagy a majdan létesítendő erdélyi alapítványi pénztárakban kezeltetnek, az egész minisztériumi korszakban fennmaradt a régi szervezet és az ügyviteli rend.

64 60 Szász Károly az OHB-nak. okt. 26.: OHB 1848:1866. eln. sz.; dec. 18-án: Uo. 6122. eln. sz. Felvetette, hogy az országos pénztárból talán meg lehetne őket segíteni, de az OHB erre nem hajlott. 01 VKM Elnöki 1848:188. sz. 62 PH, 1848. máj. 25., egyúttal főtisztet nevezett a pesti kerületbe: Ruttkai Józsefet. 63 Utasítása 1848. máj. 14-ről: VKM Elnöki 1848:113. sz. Erről tudósítás: PH, 1848. máj. 25. 64 Szász Károly 1849. febr. 11-én tájékoztatást kért Csány kormánybiztostól az erdélyi alapítványi javakról: VKM Debreceni iratok 1849:125. m. sz.; Szász a pénzügyhöz az erdélyi alapok helyzetéről, 1849.JÚ1.18.: VKM Szegedi iratok 1849:1337. m.sz., lásd még júl. 18-ról az 1338. és júl. 26-ról az 1388. m. számot.