F. Kiss Erzsébet: Az 1848–1849-es magyar minisztériumok (Magyar Országos Levéltár kiadványai, III. Hatóság- és hivataltörténet 7. Budapest, 1987)

X. Honvédelmi Minisztérium, hadügyminisztérium

igazoltatás feladatát. Az elnöki osztály külön bíróság felállításához ragaszkodott, de éppen ez az osztály hátráltatta a felelősségre vonást mulasztásával: a szükséges névsort még június 11-én sem bocsátotta az igazságügyi osztály rendelkezésére. 257 Az osztály iratainak betűjele a G. A katonai letéti hivatal ügyét nem sikerült rendezni véglegesen 1849-ben sem. Mint említettük, az iratok Pesten maradtak. A hadügyminisztérium a fel­törvényszékek szervezésével együtt látott hozzá e hivatal megszervezéséhez 1849 tavaszán. Nem sikerült megfelelő személyeket találni ide, ezért végül a katonai feltörvényszék elnöke és 1 előadó mint ellenőr látta el az ügyeket. 258 A hadlelkészi osztály új vezetője június 1-től Mednyánszky Cézár br. tábori főpap lett; korábban Görgei seregében tevékenykedett. Vidasicsot, az előző osztályigaz­gatót csak július 19-én mentették fel, ezért még szerepel a Szegedre utazók jegyzékében is. Tanácsos volt Munkátsi József, titkár Charusz László, fogalmazó Lukács Dániel, Zimár Imre. Az osztályhoz tartozott még 1 segédfogalmazó és 1 szolga. Mednyánszkyt modern fiatal papnak ismerték, e szabadelvüségének — s nem kevésbé személyes bátorságának is — köszönhette, hogy a vezetése alá tartozó valamennyi felekezet papjai fenntartás nélkül követték utasításait. 259 Ismeretes a magyar tábori lelkészet rendezésére készített ideiglenes terve, amelyben rövid történeti áttekintés után -— ez természetesen osztrák viszonyokat érint csupán — felvázolta a tábori és kórházi lelkészi személyzet szervezetét, kötelességeit, mindezek ruházatát, fizetését, kitüntetéseit. 260 Az osztály iratainak betűjele a K. A katonai nevelési osztály vezetője Kiss Károly ezredes, aki ugyanekkor a belügyi nemzetőrségi osztály vezetője is volt. Egy segédfogalmazót találunk mellette. Az osztály iratainak betűjele L volt. A rendőri osztályról csak említés történik, azzal, hogy vezetője Zuber alezredes lesz. A terv szerint az iratok betűjele M. A polgári-gazdászati osztály szakosztályai: polgári, osztályigazgató tanácsos Markovics József (F/p. az iratok betűjele); gazdászati, osztályigazgató Pétery Mátyás, tanácsos Markovics József (itt csak egy ideig dolgozott), Horváth Károly (azelőtt titkár), titkárok Eötvös József, Tordai Gyula, Gschray József, Horváth Károly, Szöllösy Gáspár, fogalmazók Deréky István, Bérezik Pál, Gyéry Titus, Tőry Gusztáv, Bagi Béla, 2-4 segédfogalmazó, 1 szolga (az iratok betűjele F/g.); ruházati, szakfőnök Szölényi (Weingartner) József alezredes, Kelemen főhadnagy, Torkos Kálmán fogalmazó, 1 tizedes, 1 számtiszt, 1 segédszámvevő (az iratok betűjele F/r.); élelmezési, Szabó Ferenc segéd, fogalmazó (katona), 4 segédfogal­mazó (az iratok betűjele F/é.). Számvevőség. Noha a korabeli kimutatások nem a polgári-gazdászati osztály keretében, hanem külön tüntetik fel a számvevőség részlegének alkalmazottait, az 257 Hm, Általános 1849:13072. Esz. 1849. máj. 6; az igazságügyi osztály többször kérte a jegyzéket az elnökitől, pl. máj. 30., jún. 11.: Hm, Általános 1849:17380., 18933. E sz. 258 Az elnöki osztály az igazságügyinek: Hm, Általános 1849:8526. E sz. 1849. ápr. 7. 259 Mednyánszky 51. 260 Hm, Tábori d.n. fogalmazvány, más kéztől származó beszúrásokkal.

Next

/
Thumbnails
Contents