F. Kiss Erzsébet: Az 1848–1849-es magyar minisztériumok (Magyar Országos Levéltár kiadványai, III. Hatóság- és hivataltörténet 7. Budapest, 1987)

X. Honvédelmi Minisztérium, hadügyminisztérium

törvényszék között az 1848. végi átszervezés a leghatározottabban el akarta kerülni. 237 Az 1848. végi átszervezés elgondolásaihoz képest új osztály vagy szak most sem jött létre. A katonai rendőri osztály nevével csak egy dátum nélküli tervezetben találkozhatunk. 238 Mind a belügy, mind a hadügy májusi kimutatásaiban szerepel a nemzetőrségi osztály, 239 de Pesten már csak a belügy diszponált ezekben az ügyekben. Érdekes viszont, hogy ugyanebben az időben Kiss Károly állt a hadügyi katonai nevelésügyi osztály élén is. Görgei minisztersége — a kinyilatkoztatott elvek és szándékok ellenére — a hadügyminisztérium adminisztrációjában nem sok nyomot hagyott. Egyedül a vezető tisztviselők tekintetében látunk döntő változásokat: igyekezett az általa megvetett és számtalan esetben bírált korábbi hadügyminisztérium osztályigazga­tóit kicserélni. 240 Az egyik új osztályvezető, Mednyánszky Cézár szerint ezzel Görgei a kormány befolyását igyekezett csökkenteni a hadügyminisztériumban. 241 Ha ez lehetett is Görgei nyíltan nem hangoztatott célja, bevallottan azokat részesítette előnyben, akik „a sereg közt tartózkodva illető szaktudományait a sereg bel- és kül-szerkezetének, valamint egész lelkületének esmeretével a gyakorlati téren merített tapasztalással bővítették". 242 Ha Görgei slendriánnak titulálta a Mészáros által vezetett hadügyminisztérium adminisztrációját, a leköszönt előd viszont éretlennek találta azokat a tetteket, amelyeket Görgei „fiatal, virgonc és tevékeny" bizalmasai követtek el a minisztérium élén. 243 Szabó Imre, a kiválasztott államtitkár szintén Görgei bizalmas barátai közé tartozott, de katonai tapasztalatai és képességei nem predesztinálták volna éppen erre a posztra. 244 A hadügyminisztérium osztályai 1849. június—augusztus között. 2 * 5 237 A hadügyminisztérium igazságügyi osztálya és a felső törvényszékek Debrecenben kinevezett tagjai, 1849. jún. 2.: Pm, Pénztári 1849:7522. pü. sz.; 1848/49-i Mm„ Vegyes Hm, 1849. júl. 9.; A minisztérium Debrecenből Pestre utazó személyzete, 1849. júl. 21-i kimutatás, Szeged: Pm, Pénztári 1849:12066. pü./458. po. sz. (1849. május előtt is az osztály személyzetében szerepeltek a két felső katonai törvényszék expeditorai.) 238 Hm, Vegyes 4. csomó, d.n. kimutatás az osztályvezetőkről. 239 1849. máj. 29.: Pm, Pénztári 1849:7205. pü. sz.; A belügyi nemzetőrségi titkár ügye, 1849. máj. 23.: Uo. 1849:6470. pü. sz. 240 Lásd Gelich III. 610. 241 Mednyászky 50. Egyébként tévesen írta, hogy Görgei az osztályokat négyre vonta össze. 242 Szabó Imre államtitkár a miniszter nevében a vallásügyi miniszternek Vidasics esetleges „felhasználhatóságáról", 1849. jún. 19.: VKM Debreceni iratok 1849:1029. m. sz. 243 Mészáros Lázár II. 219. „Az igazgatásban tapasztaltságra szüksége nem volt, mivel ez bizonyos időben érdemnek úgysem tartatik, s mert forradalmakban fiatal emberekre van szükség, kiktől biztosítékot csak a jövőre lehet s kell várni és követelni." 244 Gelich II. 435—436. szerint hivataloskodásának két hónapja végén sem volt kellően tájékozva feladatkörében. Inkább általános műveltséggel rendelkezett. 245 Az osztályokról rendelkezésre álló kimutatások 1849. jún. 21.—aug. 5. közöttiek: 1848/49-i Mm, Vegyes Hm; Pm, Pénztári 1849:9388., 9389^, 11 190., 12066., 12067. pü. sz.; Hm, Vegyes4. csomó, d. n. 24 F. Kiss Erzsébet 369

Next

/
Thumbnails
Contents