F. Kiss Erzsébet: Az 1848–1849-es magyar minisztériumok (Magyar Országos Levéltár kiadványai, III. Hatóság- és hivataltörténet 7. Budapest, 1987)

I. A felelős kormányról szóló 1848-as törvény

szakaszokban kijelölteket, Ő Felségének az országbeli távollétében a ministerium által a nádor s királyi helytartó elhatározása alá terjesztendők." Országgyűlésen megállapított szöveg, március 23.: „3. § Őfelsége, s az ő távollétében a nádor s királyi helytartó a végrehajtó hatalmat a törvények értelmében független magyar ministerium által gyakorolják, s bármely rendeleteik, parancsolataik, határozataik, kinevezéseik csak úgy érvényesek, ha a Buda-Pesten székelő ministerek egyike által is aláíratnak. 4. § A ministeriumnak mindegyik tagja mindennemű hivatalos eljárásaért felelős. 5. § A ministerium székhelye Buda-Pest. 6. § Mindazon tárgyakban, melyek eddig a magyar királyi udvari cancelláriának, a királyi helytartó tanácsnak, s a királyi kincstárnak, ide értve a bányászatot is, köréhez tartoztak, vagy azokhoz tartozniok kellett volna, s általában minden polgári, egyházi, kincstári, katonai és általában minden honvédelmi tárgyakban Őfelsége a végrehajtó hatalmat ezentúl kizárólag csak a magyar ministerium által fogja gyakorolni. 7. § Azon tárgyak, melyek a 6. §-ban említett kormánytestületek által végelhatározás végett őfelségéhez szoktak felterjesztetni, Őfelségének az országbóli távollétében a ministerium által a nádor s királyi helytartó elhatározása alá terjesztendők." Első olvasásra is több hiányossága van e kulcsfontosságú paragrafusoknak, de még inkább hiányosnak bizonyultak a gyakorlatban. A 3. §-ban szereplő feltétel, amely szerint bármelyik — „egyik" — miniszter aláírhat uralkodói intézkedést, vét a felelősség ellen. Ehelyett illetékes minisztert kellett volna beilleszteni a szövegbe, mert ha egy ügyben nem ugyanaz a személy intézkedik és jegyez ellen, a felelősség meg nem fogható. A minisztérium székhelye Budapest lett, a király Bécsben élt. A kancellária országgyűlési bizottsága azt az áthidaló javaslatot tette, hogy az uralkodó bármikor Bécsbe rendelheti az éppen illetékes minisztert. Ez a 28-i leiratba is bekerült, de végül a törvény szövegébe nem. Volt Bécsben egy „oldalmelletti" magyar miniszter, aki alkalomadtán betölthette az illetékes miniszter szerepét, mint „egyik" miniszter, de a felelősség ismét bizonytalanná vált, mivel a bécsi miniszter hatásköre nem volt pontosan körülhatárolva. Erről a minisztérium működésének megindulása után nem sokkal a minisztertanácsnak kellett dönteni. A 7. § egyrészt kimondja, hogy az érsekek, püspökök stb. kinevezése az illető miniszter ellenjegyzésével történik, ugyanakkor a katonai kinevezéseket a király személye körüli miniszter jegyzi ellen. Ily módon a javaslattevő hadügyminiszter nem írhatta alá a kinevezési okiratokat, az aláírását adó miniszternek viszont az ezzel vállalt felelősségen kívül semmi egyéb közössége nem volt a szóban forgó üggyel. A katonai kinevezések, a hadügyi kérdésekben történő intézkedési jogkör igen fontos és igen kényes problémája a korszaknak. (A hadügyminisztériumnál ezt részletesen tárgyaljuk.) Feltűnő a 9. § azon kitétele, hogy a nádor a 7. és 8. §-ban megjelölt kinevezési ügyekben — teljhatalma ellenére — a király távollétében sem intézkedhetett. Hangsúlyozni kell, hogy az országgyűlési törvényjavaslat szövegében ilyen megszorítás nem szerepelt. A 6. § lényegében a minisztérium hatáskörének meghatározása: mindaz, ami eddig a volt