F. Kiss Erzsébet: Az 1848–1849-es magyar minisztériumok (Magyar Országos Levéltár kiadványai, III. Hatóság- és hivataltörténet 7. Budapest, 1987)
VIII. Belügyminisztérium
A törvényhatósági közigazgatási élet egyik sürgető aktualitású problémája volt a hivatalnokok alacsony fizetése, elsősorban a megyékben. A második minisztérium megalakulása után azonnal (május 12-én) megjelent a fizetések emeléséről szóló belügyminiszteri rendelet, tekintettel arra, hogy még a kormányszékek idejéből való feladat volt, és az emelkedő árak miatt még inkább sürgetővé vált. További célja volt az emeléssel a kormánynak, hogy az önkormányzathoz kevésbé kötődő értelmiségi rétegnek juttassa a megyei hivatalokat, akik viszont többnyire csak fizetésükből éltek. 104 Az intézkedés nem aratott nagy sikert, mert ezúttal is igen alacsony összegeket állapítottak meg. 105 A korábbi fizetési rendszer szerint a főispán évi 1500 Ft-ot, egy írnok 80 Ft-ot kapott. Az emelés után az előbbi 2000 Ft volt, az utóbbi 160 Ft. Az írnok ugyan 100 százalékos emelésben részesült, a főispán csak 30 százalékosban, de nem kétséges, hogy ez a rendszerint nem fizetésből élő főispánokat nem érintette súlyosan, ellentétben az írnokokkal, akik általában népes családokat tartottak el évi 160 Ft-ból. 106 A fizetéseket nem differenciálták aszerint, hogy kisebb vagy nagyobb volt a törvényhatóság területe, de a munka arányában több tisztviselőt alkalmazhattak. Mint később kiderült, igen lényeges pontja volt a kormány rendeletének, amely a számos visszaélés miatt a természetbeni juttatások közül megszüntette az ingyenfuvart. A rendelet kihirdetése után számos kifogás érkezett a megyéktől a minisztériumhoz. Ezek közül néhány: az eltörölt ingyenfuvarért kárpótlásul fizetésbeli pótlékot kértek; célszerűnek látták volna egyes eleve elhanyagolt kategóriák fizetésének magasabbra emelését; párhuzamot vontak és kifogásokat emeltek egyes kategóriák természetbenijuttatásai között; felpanaszolták a rendelet végrehajtásának egyedi eseteit stb. 107 A rendelet ténylegesen meglevő következetlenségei mellett a kritikát valószínűleg az is előidézte, hogy a megyei nemesi hivatalnokok nem akarták helyüket új embereknek átengedni. A minisztérium előbb a rendelet értelmében igyekezett választ adni a beérkezett kifogásokra, majd — mivel átfogó környezettanulmányokra és minden törvényhatóságot egyformán kielégítő megoldásra nem volt idő — a miniszter kénytelen volt a korábbi rendeletet megsemmisíteni, s újat kiadni. A kudarcot azonban nem szívesen ismerte el Szemere, s csak rendeletkiegészítésnek titulálta az újat (június 18.). 108 adminisztrátorok között volt többek között Andrássy József (Esztergom, márc. 23.), Bene József (Csongrád, márc. 24.), Majláth György (Hont, ápr. 10.), Szerdahelyi Pál (Szatmár, ápr. 8.): Bm, Elnöki 1. csomó 1848. 104 Bm, Elnöki 1849:19. eln. sz. máj. 12.; Közlöny, 1849. máj. 16. 105 Az intézkedést a Márczius Tizenötödike, 1849. jún. 27. antidemokratikusnak nevezte, tekintettel például az esküdtek rendkívül alacsony fizetésére (évi 250 Ft). 106 A korábbi fizetések kimutatása: Kormányzó, Elnöki 1849:4345. k. eln. sz. 107 Lásd: Bm, Közig. 1849:10. kfő. 108 Közlöny, 1849. jún. 21. Szemere jún. 18-i rendelete. A városi törvényhatóságokban tudunk a tisztviselők napidíjának szabályozásáról 1849-ben pl. Pest városából, aminek minisztériumi elbírálása elé a Kecskemétre való költözés gördített akadályokat. OSzK Kacskovics fol. 73.
