F. Kiss Erzsébet: Az 1848–1849-es magyar minisztériumok (Magyar Országos Levéltár kiadványai, III. Hatóság- és hivataltörténet 7. Budapest, 1987)

III. Az Országos Honvédelmi Bizottmány, 1848. szeptember 21. (október 8.)—1849. április 19.

Almásy Móric volt magyar kamarai alelnök, legutóbb a magyar minisztérium csempészeti ítélöszékének elnöke. A hivatalok működésének megindítása nem volt probléma: készen kapták a szakképzett egyéneket a visszamaradt minisztériumi és a nem alkalmazott kormányszéki tisztviselők személyében. Az ideiglenes polgári közigazgatás 6 osztályfőnökéből 4 minisztériumi osztályigazgató volt: Dubraviczky Simon, Korizmics László, Nyéky Mihály, Stáhly Ignác. A segédhivatali személyzet majdnem teljes létszámban Pesten maradt. Egyes kishivatalnokok a magyar igazolási eljárás során ugyan azt állították, hogy Nyéky irodafőnök írásban, vésztörvényszék büntetésének kilátásba helyezésével szólította fel őket szolgálattételre," de erre általában nem volt szükség a megélhetésükért joggal aggódó kis fizetésüek esetében. A magyar katonai sikerek miatt 1849. április 22-én hagyta el Budát az osztrák közigazgatási apparátus, a visszavonuló katonasághoz csatlakozva. Előbb Sopronban, majd Bécsújhelyen, végül Badenben telepedtek meg. Br. Geringer Károly június 4-i magyarországi polgári biztosi kinevezése után Szögyény június 20-án juttatta el hozzá az ideiglenes közigazgatás iratait és pecsétjét, miután Haynau egy június 17-i rendelettel feloszlatta azt. A hivatalnokok előbb Pozsonyban szolgáltak Geringer alatt, majd július végén—augusztus elején áthurcolkodtak a fővárosba.

100 Az osztrák ideiglenes polgári közigazgatás sorsának rövid érintése után meg kell még említenünk az osztrák minisztérium és ennek nyomán a közigazgatási és bírói apparátus állásfoglalását a magyar minisztériumi alkalmazottak, illetve a minisztérium idején nem alkalmazott kormányszéki hivatalnokok állásával és fizetésével, azaz igazolásával kapcsolatban: 1. Elismerték az 1848:111. tc. 25. § érvényességét, valamint minden olyan kinevezés jogosságát, amely a nádor leköszönéséig (szeptember 25.) történt. A nem alkalmazottak ugyancsak e paragrafus értelmében kaphatták a régi fizetésüket. Természetesen ez ideiglenes megoldás volt, és a pénzügyi helyzetre való tekintettel nem tarthatott tovább 1850. június 1-nél. Ezután — nem alkalmazás esetén — e hivatalnokokat nyugdíjazni kívánták. A méltányos eljárást viszont mindenképpen megkapták, hiszen a magyar minisztérium éppen királyhüségük miatt nem alkalmazta őket. Az alkalmazást illetően súlyosan estek latba az október 3-i királyi rendelet után szolgálatban eltöltött hónapok. 2. Az 1848. április 11. előtt is királyi szolgálatban levő, lojálisnak bizonyult alkalmazottak újraalkalmazás esetén nem a minisztériumi emelt, hanem a kormányszékek idején szokásban volt alacsonyabb fizetésre voltak jogosultak. Az Elhatározták a magyar minisztérium által felemelt vámtételek visszaigazítását a korábbi szintre. ÖStA Finanzmm. 1848:8105. sz. dec. 19. Windisch-Gratzhez; Uo. 1848:8016. sz. dec. 28.; ÖStA MR-Prot. 1848. dec. 28. fol. 375. 90 Bm, Elnöki 1849:291. eln. sz. 100 Abszolutizmuskori Itár, Disciplinar Comité 4. es. 3. sz. Paulekovich József igazolása. Lásd még: Szögyény-Marich II. 1—23.; Sashegyi 1965. 7* 99