Trócsányi Zsolt: Erdély központi kormányzata 1540–1690 (Magyar Országos Levéltár kiadványai, III. Hatóság- és hivataltörténet 6. Budapest, 1980)

IV. A központi kormányzat egyéb szervei

személyt találtunk, aki 5 évnél tovább tölti be e tisztséget. Hasonlítsuk össze most ezt a kancellárlistával. A különbség szembetűnő lesz. Ott is vannak persze zavarok, üresedések — de hát Csáky Mihály 15 évig kancellár, Kovacsóczy Farkas 16-ig, Péchi 8-ig, Kovacsóczy István 12-ig, utána Kassai István kancellári rang nélkül 10 éven át látja el e teendőket; Bethlen János 19 évig kancellárkodik. Az 1556 és 1679 közti 123 évből (1679 után a tisztség ismeretesen betöltetlen) kerek 80, tehát az időszak kis híján kétharmada esik az ő kancellárságuk idejére. Ha ugyanezt az időszakot vesszük összehasonlítási alapul (s joggal, hisz Haller János után nincs kincstartó 1690-ig), a három hosszabb ideig fungáló kincstartó tisztségviselési évei összegéül 28 évet kapunk, a kancellárok 80 évének alig több mint egyharmadát. Már ez az összehasonlítás is bizonyos gyanúkat ébreszthet; ezt a gondolatsort azonban hagyjuk egyelőre befejezetlenül, s közelítsük meg másfelől a kérdést. Mi a kincstartóknak e tisztüktől független rangállása? Többségük (Fráter György, Békés, Gálffy, Kendy, Bocskai, Gyulay Pál, Szilvási — ő csak második kincstartósága idején —, Haller Gábor, Kákoni, Kamuthy Balázs, Mikola, Mikó, Sulyok, Haller János, vagyis Thuri és Cserei leszámításával összesen 25 kincstartóból 14) kincstartósága idején már tanácsúr. Hárman (Pettki János, Kemény János és Béldi Pál) csak kincstartóságuktól való megválásuk után lesznek tanácsurak, de természetesen már előbb is a főrendek közé számítanak, kincstartóságukkal párhuzamosan törvényhatósági főtisztségeket vagy emellett még más országos tisztségeket is betöltenek. A fennmaradó 8 kincstartó közül is főrendű Pókay Jakab, Siger (az ő tanácsuraságáról szóló adattal nem találkoztunk, de a székely arisztokrácia legfelsőbb rétegébe tartozván, ez nem elképzelhetetlen nála), Wesselényi Pál és Rhédei Pál. Összesen négy személy nem tartozik a tanácsi rendbe vagy a főurak „második kategóriájába": Nagy Péter, Turloni, Boronkai, Bogdány; ezek pontosabb rangállása éppúgy nem ismeretes, mint a kincstartósághoz vezető hivatali karrierje. A kincstartók nagy többsége főrangú személy hát. S ha a 16. században még akad is köztük két alulról, a hivatali ranglétrán felemelkedett személy (Gálffy és Gyulay), a többiek már született főrendek. Itt ismét ébredhetnek bizonyos gyanúink, hisz a kincstári igazgatás inkább követel bizonyos szakismereteket, mint a közigazgatás és a bíráskodás. Hagyjuk azonban egyelőre nyitva ezt a kérdést is. Ismét másunnan közelítve témánkhoz: fejedelmi hatóság-e a kincstartóság, vagy rendi jellegűnek tekintsük-e? A névsor eléggé egyértelmű e tekintetben. Fráter György itt is külön eset; a továbbiak közül Békés János Zsigmond kreatúrája, Gálffy és Gyulay a Báthoriaké, Bocskai a fejedelem nagybátyja, Mikó Ferenc Bethlen Gábor unokatestvére, Kemény János és Sulyok kifejezetten I. Rákóczi György kreatúrái. De, a fejedelmi tanácsról elmondottakra visszagondolva, a többi tanácsúr-kincstartóban is inkább csak alkalomszerűen lehet rendi tendenciák hordozóit látni. Ahol pedig valóban a rendeknek tett taktikai engedményről van szó (Haller János), ott ennek tartama s vége ismeretes. A kincstartók, legalábbis nagy többségükben (különösen tisztségviselésük éveit tekintve), a fejedelem bizalmi emberei.