Trócsányi Zsolt: Erdély központi kormányzata 1540–1690 (Magyar Országos Levéltár kiadványai, III. Hatóság- és hivataltörténet 6. Budapest, 1980)

I. A fejedelmi tanács

persze nem zárja ki azt, hogy időnként ne foglalkozzék jelentéktelen birtok- stb. ügyekkel is. A politikán belül is elsősorban a külpolitika az, ami a fejedelmi tanácsra tartozik. A szerv működését az Apafi-korból ismerjük a legjobban — aránytalanul inkább, mint bármely korábbi korszakból, bár ott sem teljességében. Nos, részletes elemzésünk talán meggyőzte róla olvasóinkat: mekkora a külpolitikai kérdések aránya a tanács egész működésében — s mekkora súlyuk is. Jegyezzük meg persze: a külpolitikában is csak a politikai döntések meghozatala tartozik az urakra, a külpolitika adminisztrálása már nem — de a diplomáciai rutinmunka sem (udvariassági érintkezés külállamokkal, újabb lépések tétele olyan ügyekben, amelyek intézésének irányáról már van tanácsi határozat). S a külpolitika mellett is azok a kérdések foglalkoztatják elsősorban a tanácsot, amelyek az ország egész státusára bírnak primer hatással: a főhatalom kérdése (ezen belül messze első helyen a trónkövetelők elleni harc, ami általában sokkal inkább kül-, mint belpolitikai kérdés, hisz külső támogatás nélkül senki sem kezd trónkövetelésbe, s az igazán veszélyes trónkövetelő már a török vagy a császár védszárnyai alól fenyegeti az uralkodó fejedelmet) és a hadügyi kérdések (hadfelkelés elrendelése, a határvédelem általában s azon belül külön várak erődítése, hadjáratok elhatározása — szintén a külpolitikával szoros kapcsolatban álló problémakörök). Ami ti. ezen túl van, annak aránytalanul kevesebb a súlya a fejedelmi tanács tevékenységében az előbbieknél. A jogrend egészének kérdéskörében a tanácsnak szerepe van két törvénykönyv szerkesztésében, a rendek jogállása terén beleszól a székelyföldi rendtartás, Szebennek a szászoktól való elvétele, a partiumi egyházi nemességügyébe — sjelentéktelen ügyekbe. A vallásügyben a 16. században s a 17. század elején, de az 1660-as években is az országgyűlések hozzák a döntő végzéseket, egyébként pedig a fejedelmek; az adó kérdésében csak olyan kritikus időszakokban van szerepe a tanácsnak, mint Apafi első évei, a közigazgatási szervezet, személyzet kérdéseivel alig foglalkozik. A közigazgatás szakágai közül csak a kereskedelempolitikában van érdemi szerepe, az árszabályozás, pénzforgalom, külkereskedelem kérdésköreiben — mennyiségileg ez sem nagy, állandónak sem tekinthető. Ezenkívül lényegében csak iskolaügyi tevékenységével találkozunk, azzal is elvétve. A kincstári ügyekben, a fiscalitasok 1650. évi elhatárolásától eltekintve, feladata csak a kincstári javak s jövedelmek visszaszerzése körüli kérdéses méretű ügyködés. A bíráskodás igazán politikai ügyei az országgyűlésre tartoznak. Elsősorban a külpolitikai vagy a külpolitikával szorosan kapcsolatos kérdésekben való politikai döntéshozatal hát a tanács feladata. Arra viszont az eddig elmondottak bőséges világot vetnek, hogy vajon a tanács politikai szerepe e kérdések végső, a fejedelemre is kötelező érvényű eldöntését jelenti-e? Nem jelenti azt. A fejedelem maga dönthet bármely kérdésben, tanácsurai meghallgatása nélkül is, bármit mondanak erről választási feltételei. Sajnálatos, hogy Bethlen Gábor és I. Rákóczi György korából nagyon kevés adalékkal rendelkezünk a tanács szerepéről, hisz náluk mérhetnők le leginkább: valójában mennyire köti őket a tanács határozata s mennyire nem. De hát még az annyiszor