Trócsányi Zsolt: Erdély központi kormányzata 1540–1690 (Magyar Országos Levéltár kiadványai, III. Hatóság- és hivataltörténet 6. Budapest, 1980)

VII. Az országgyűlések

kapcsolattartás eltiltása, Székelyhíd lerombolása, válasz a császárnak az erdélyi katolikusok helyzetéről, végvárak, török átvonulás). Ismét más formája volt az országgyűlés működésének az egyes natiók, ill. felekezetek előkészítő ülései. Az előbbiekre vagy akkor kerül sor, amikor az egyes natiók össze kell hogy állítsák közös sérelmi iratukat, vagy oly esetben, amikor valamely rendkívüli fontosságú tárgy vitájának ilyen előkészítésére van szükség, vagy végül amikor egyes natióknak támadt vitája valamely másikkal vagy éppen a fejedelemmel. Ritkább jelenségek az egyes bevett felekezetek külön ülései. Visszatérve most az országgyűlés vitáinak tárgyaira, a rendi postulatumok elemzésével folytatjuk a tárgyalást. Ezek elvétve foglalkoznak a fejedelmi hatalommal, annál többet a rendi jogokat ért sérelmekkel (a rendek egésze jogainak megbántódása, egyes rendek vagy egész natio sérelme, de egyes személyeké is). Az adóügyi sérelmek már kevésbé érdekelték őket, a hadügy sem sokkal inkább — a közmunkaügy bővebben. A közigazgatás tárgykörébe vágó sérelmek közül mennyiségileg messze kiemelkednek a postálkodási és gazdálkodási vonatkozásúak; mellettük legfeljebb a kereskedelemügyiek érdemesek említésre. A kincstári szervek tevékenységét támadó sérelmek száma nem nagy, s elsősorban a szászok sérelmeiről van szó (borfoglálás, a kincstár makkoltatása, juh legeltetése, halászata a Királyföldön stb.). A bíráskodási sérelmek a szászok panaszai bíráskodási rendjük kívülről való megsértése miatt, ill. bíráskodási jogkör-vitájuk más natióval. Más tárgyak inkább csak elvétve kerültek a sérelmekbe. Követutasítások, propositiók és sérelmek együttes ismeretében felmerül a kérdés: mekkora a fejedelem kezdeményező szerepe az országgyűlésen, s mekkora a rendeké? Egyenként véve a legfontosabb tárgyköröket: a fejedelmi hatalom kérdésében a propositiók a legfontosabb kérdéseket érintik (trónutódlás, a fejedelem helyettesítése, hatalmának s méltóságának védelme), a rendek pedig csak zsörtölődnek. Az adóügyben hagyományosan a fejedelem a kezdeményező, a rendeket csak részletkérdések foglalkoztatják. A hadügyben is a fejedelem oldalán van a túlsúly, a rendeket a végvárak ügye alig érdekli. Ami a kincstárt illeti, a fejedelem a fiscalis jövedelmek visszaszerzését sürgeti elsősorban, a rendek helyi sérelmek orvoslását. Az utóbbiak csak olyan jelentéktelen kérdésben kerülnek túlsúlyra, mint a postálkodás, gazdálkodás ügye. De lényegében ugyanezt a képet kapjuk akkor is, ha fejedelmi és rendi törvénykezdeményezések eredményességét vizsgáljuk. Amit a propositiók a fejedelmi tisztséggel kapcsolatban tartalmaznak, az úgyszólván kivétel nélkül törvény is lesz; a rendi jogokat illető előterjesztések tekintetében majdnem ugyanez a helyzet, a vallásügyi propositióknál szintén. Jelentősebb adómegtagadás az egész korszakban egy van, az 1588-i; a hadügy vonatkozásában is engedelmesek a rendek, legfeljebb a végházak kérdésében alkudoznak. A közigazgatást célzó propositiókból is alig marad valami válasz nélkül vagy kap elutasítást. A kincstári tárgyú előterjesztéseket is csak Bethlen Gábor, ill. Apafi uralma elején merik elutasítani a rendek. A külügyek terén is szinte teljes az egyezés propositiók s a nyomukban született törvények közt. Végeredményképpen: a fejedelem lényegében mindent meg tud