Trócsányi Zsolt: Erdély központi kormányzata 1540–1690 (Magyar Országos Levéltár kiadványai, III. Hatóság- és hivataltörténet 6. Budapest, 1980)

IV. A központi kormányzat egyéb szervei

pénztár ezzel el is veszti érdemi funkcióját, a rendeknek az adóról való rendelkezését. Formailag azonban nem szűnik meg azonnal. Az 1594. augusztus— szeptemberi országgyűlés, XIV., XXIV. és XXV. tc.-ével, betölti a kivégzések stb. révén megüresedett tisztségeket. Dé a pénztár így értelmetlenné válik, s apránként elhal. 89 Ennyi az, amit az erdélyi központi adóigazgatásban tisztán rendi jellegűnek tekinthetünk. Keletkezésének körülményeit, életének időtartamát s megszűntét tekintve egyaránt reális reprezentánsa az erdélyi rendiség erejének; 2. SZÁMVÉTEL AZ ADÓRÓL Ha már az adóigazgatás országos szerveiben is csak bizonyos időszakokra találtunk állandóságot (kivéve természetesen azokat a periódusokat, amelyekben feltehetőleg a fejedelmi kincstár tisztviselői látják el a központi adópénztár igazgatási teendőit), még inkább ez a helyzet az adóról való számvételnél. Ez a számvétel a rendek prominens joga volna. Ha már, az 1588. őszi adómegtagadástól s egy-két kisebb jelentőségű adó elvállalásától való vonakodástól eltekintve, olyan engedelmességgel szavazzák meg az adót, ahogy teszik, akkor legalább utólag ellenőrizhessék hovafordítását. Nos, a számvétel igénye él is a rendekben. A 150 év alatt törvények, határozatok tucatjait hozzák arról, hogy számvételt tartani kell.

90 A törvény- és határozatanyag eloszlása azért itt is méltó némi vizsgálatra. Izabella és János Zsigmond korában 1556—1558 tájt van két ilyen eset (ezeket alább, más összefüggésekben említjük), onnan nem találkozunk a számvétel törvényben vagy országgyűlési határozatban megfogalmazott igényével az 1590-es évekig, akkor viszont szinte folyamatosan 1601-ig. Onnan, az 1608-i egyedi említésen kívül, 3 évtizeden át semmi. I. Rákóczi György uralmának első fél évtizedében ismét rendszeresen születnek ilyen törvények, 1635 és 1659 közt újra csak szórványosan. 1659—1661-ben ismét igen erős ez az igény, 1662-től pedig ismét némileg ritkább, de eléggé állandó. Megkockáztathatjuk a feltevést: az adóigazgatáséhoz erősen hasonló jelenséggel állunk szemben. Azzal ti., hogy olyan időszakokban, amelyekben nem találjuk nyomát a számvételről való törvényhozásnak vagy határozatoknak, az uralkodó saját, kincstári számvevő-apparátusával látja el az adóról való számvételt is. A párhuzam annyiban is áll, hogy a második nagy uralmi válság időszakában, ill. az Apafi-korban találjuk a legnagyobb számban az ilyen intézkedéseket. Kik végzik ezt a szám vételt (amikor ti. választott személyek végzik), s hogyan? Erre már kevésbé kapunk választ forrásainkból. Azok ti. az eddig említett esetek nagy részében csak előírják a számvételt, esetleg megnevezik az adót, vagy a személyt, amelyről, illetve akitől számot kell venni. Vegyük most sorra: kiket küldenek ki számvevőkül ? A névsor íg*y alakul: 1556-ban Ombozy Miklós és Forró Miklós végzik a számvételt.

91 1558-ban Bánffy Pál, Gyerőffy Mihály, Lázár Imre és Kornis Mihály a számvevők (az első kettő a magyar, a másik kettő a székely natióból).

92