Trócsányi Zsolt: Erdély központi kormányzata 1540–1690 (Magyar Országos Levéltár kiadványai, III. Hatóság- és hivataltörténet 6. Budapest, 1980)

III. A fejedelmi kancellária

Táblázatunkkal kapcsolatban a következőket jegyezzük meg: 1. Az adatoknál számolni kell a forrásadottságokból eredő bizonytalansági koefficienssel. Ha a kancelláriai írnokok névsorát nem hivatali feljegyzési könyvekből stb. állítjuk helyre, hanem a legnagyobbrészt exmissiókból vagy éppen töredékes egyedi adatokból, s az exmissiókat tartalmazó mandatumanyag is csak töredékesen maradt fenn, azt feltételezni pedig semmilyen okunk sincs, hogy az iratok pusztulása időben és iratfajtában egyenletesen történt, akkor ilyen bizonytalanságra, sajnos, bőven van ok. Különösen az 1560-as éveknél feltételezhetjük a bizonytalansági koefficiens erőteljesebb működését (annál is inkább, mert hiszen 1559 előtt nincs is ilyen adatunk), s Báthori István éveiben — de, kisebb mértékben, persze az egész korszakban. 2. Számsorunkat tovább vizsgálva, szembetűnő az írnokok számának visszaesése a háborús időszakokban (1596—1598, 1603—1605, 1620—1626; ide számíthatjuk az 1634—1637-i időszakot is; 1643—1646, 1657—1660, 1680—1689). A magyarázat ismét kézenfekvő. Háborús időszakokban, a dolog természete révén, kevesebb exmissióra kerül sor, s ha a fejedelem hadba vonul, a kancelláriai írnokok egy része is vele tart, exmissióra tehát nem is vehető igénybe. 3. Ha mármost ezekkel a fenntartásokkal próbáljuk megállapítani a nagyobb kancellária írnoklétszámának törvényszerűségeit, az 1559—1571-i időszakról csak azt mondhatjuk el, hogy a reális létszám 12 és 16 közt ingadozhat (az 1561-i 19 rendkívüli kiugrás). Ugyanez lehet a valós létszám az 1572—1578-i időszakban is. 1579 és 1588 közt viszont van egy jól látható visszaesés; ott (az 1583-i kiugrástól eltekintve) az ingadozás meglehetősen kicsiny (10 évből 5-ben 10 a létszám, 1—1 esetben 9, 11, 12, ill. 13) — itt már aligha van szó véletlenről. A magyarázat feltehetően az, hogy Báthori István lengyelországi hatalmának kiépítése ismeretesen jócskán róva terheket Erdélyre, ott „takarékosabb" kormányzat alakul ki. 1589-cel, Báthori Zsigmond tényleges trónralépte után viszont hirtelen magasra ugrik a létszám; ha az 1593-i 33-as számtól eltekintünk is, az 1589—1595. évek átlaga 20 körül van (3 ízben 17, 1—1 esetben 18, 21 és 23). Erre következik az 1596—1598-i depresszió — a háborús körülmények miatt is, de Báthori Zsigmond utazásai s lemondása folyamányaképpen is; mindezt viszont ellensúlyozza az a körülmény, hogy ez években a titkárok létszáma igen magas. 1599—1600-ban Báthori András, majd Vitéz Mihály s végül a rendek uralma idején ismét visszaáll a 20 körüli átlag, s az 1601 -i visszaesés után 1602 ismét ezt a számot produkálja. Utána ott az újabb depresszió, Bocskai számára Erdély mellékhadszíntér, majd (1605 nyarától a békekötésig) másodlagos probléma. 1607 jelenti a helyreállást; a Bethlen Gábor uralomraléptéig eltelő 7 esztendőben a nagyobb kancellária írnoklétszáma (még az 1612-i kiugrástól eltekintve is) átlagában valamivel megnő (a 6 év átlaga 23). Bethlen Gábor uralma azonban (minden, a legkülönbözőbb történetszemléletekből öröklött várakozás ellenére is) jókora redukciót hoz. Már az 1614—1619-i „békeévek" átlaga is csak 15, tehát alig a 2/3-a Rákóczi Zsigmond és Báthori Gábor kancelláriájának. S itt a titkárlétszám sem magasabb az átlagosnál. Az 1620-szal kezdődő évek újabb depresszióját részben még magyarázhatjuk a háborús állapotokkal — de hát 1627—1629-ben az átlag ismét csak 8. Itt ismét