Trócsányi Zsolt: Erdély központi kormányzata 1540–1690 (Magyar Országos Levéltár kiadványai, III. Hatóság- és hivataltörténet 6. Budapest, 1980)

III. A fejedelmi kancellária

István, Beöleöny Gáspár, Márkosfalvi, Ferencz Gábor. Különleges esetnek tekinthetjük Balásfit és Váradi Lukácsot; azokról ti. tudjuk, hogy az első a két kancelláriai munkakör közt a gyulafehérvári káptalani requisitor tisztét töltötte be, a második pedig megyei jegyző. 2. A titkárnak előzőleg más, országos vagy törvényhatósági funkciója volt, s nem emelkedik innen tovább. Ormánkeözy és Lugossy tartozik ide. 3. Néhány titkár lentebbről indul, de azután magasabbra emelkedik. Királyfalvy, Jacobinus János, Ványai tartozik ebbe a csoportba; a különleges jelenség itt Szalárdi, akinek a váradi requisitorságba távozása bukás, viszont pályája végén mégiscsak országos főtisztségeket tölt be — ha ad hoc tisztségeket is. 4. Vannak azután névsorunkban olyan személyek is, akiknek hivatali pályája (legalábbis erdélyi hivatali pályája) a titkársággal indul, s onnan emelkednek tovább. Ez a sor mindjárt Verancsiccsal kezdődik. Ide tartozik Kendy Sándor, Berzeviczy, Jósika István, Sarmasági, Péchi Simon, Kassai, Fráter István, Kovacsóczy István. Ha mármost a titkárok társadalmi hovatartozását vizsgáljuk, a rendelkezésünkre álló (nem túl bő) anyag alapján csak annyit mondhatunk ki biztonsággal: ritka eset, hogy főrangúnak született személyek a kancelláriai titkárságban kezdjék el szolgálatukat. Az ilyen esetekben valamilyen különleges esetről van szó: Kendy Sándornak újra kell-kezdenie a család emelkedését (hogy aztán maga az ismeretes szörnyű módon végezze), Kovacsóczy István szintén nagyon bizonytalan helyzetből indul. Tán csak Jósika István kivétel némileg. A titkároknak most már az erdélyi kultúrában vitt szerepét elemezve, különös jelenséggel találkozunk. E tisztség 16. századi betöltői közt ismét csak jócskán találunk az irodalomtörténetből jól ismert neveket. Verancsics Antal neve nem szorul kommentálásra, de ott van vele egy évtizedben az újtestamentum- és Aesopus-fordító Pesthy Gábor és a másik humanista Pesthy, Gáspár. A Báthorykorszakból szintén felsorolható négy ilyen név — különböző értékű alkotók viselik őket, de mégiscsak a kultúra alkotó személyiségei: a históriai ének-író Csanády Demeter, a történetíró Brutus, a krónikás Gyulaffi Lestár s végül Kakas István, az Iter Persicum szerzője. A 16—17. század fordulóján ez a vonal megtörik. Akit az irodalmi alkotók közé kell sorolni, az túl is emelkedik a titkári szinten. A 17. század kancelláriai titkárai már csak szakhivatalnokok (legfeljebb még diplomaták is saját szorosabban vett működési körökön túl). A korábbiakban nem felejtettük el vizsgálni a tanácsuraság, a kancellári tisztség viselőire váró veszélyeket. Nos, a titkárok esetében (most csak azokra gondolunk, akik nem emelkedtek feljebb) már elvétve fordul elő, hogy fegyver pusztítja el őket, hóhéré vagy ellenségé. A titkárok az esetek jó részében a nagy politikai fordulatok idején is a helyükön maradnak, az igazgatásnak már mintegy állandó elemei. Az talán még az 1594. nyár végi fordulattal magyarázható, hogy 1594 végén egyszerre három új titkár tűnik fel a kancellárián (Balásfi, Bernardffy és Váradi Lukács), de hát Jacobinus János szolgálja Mária Krisztinát, Báthori Zsigmondot és Andrást, Vitéz Mihályt, a Csáky-vezette rendeket, ismét Báthori Zsigmondot — csak az ő utolsó uralmának vége jelent törést életében, hogy aztán Székely Mózes mellett kancellárként bukkanjon fel újra. Péchi Simon 1606 végén már Bocskai